Így áll Orbánék szabadságharca

Az uniós tagságunk lényegét fideszes szemszögből megkapó őszinteséggel fogalmazta meg Kövér házelnök, amikor úgy értékelte annak értelmét, hogy Brüsszeltől sok pénzt kapunk, amire szükségünk van. Arról szót sem ejtett, vélhetően nem is nagyon érdekli, hogy az EU elsősorban közös értékek és érdekek elfogadását, és ezeknek megfelelő egységes szabályrendszert jelent. Egy nagy közösség részei vagyunk, ahová mindig is tartozni akartunk, és amelyből közvetlenül és közvetve számtalan hasznunk származik, ami lehetővé teheti a fejlett világhoz való felzárkózásunkat. Viták természetesen vannak és lesznek is, hiszen az unió eltérő nyelvű, hagyományú, természeti adottságú, kultúrájú és fejlettségű, és sok kérdésben eltérő érdekű országok közössége, de a különbségek nem kérdőjelezhetik meg a közös alapokat.

Nehezen értelmezhető tehát Orbánék permanens szabadságharca az EU ellen, az a háborús retorika, amelyben Brüsszelt a magyarok elleni támadásokkal vádolják. Ha ez utóbbiakat figyelmesen végigvesszük, kivétel nélkül olyan bírálatokat kaptunk, amelyek az uniós alapelvek és szabályrendszer tételes megsértésére hívták fel a figyelmet, ezen belül részben a demokratikus jogelvek figyelmen kívül hagyására, részben pedig azokra a gazdasági intézkedésekre, amelyek saját felzárkózási esélyeinket rontják. Paradox módon azt látjuk, hogy többnyire Brüsszel védi a magyar nép érdekeit a saját, függetlenségi harcról szónokoló kormányával szemben.

Erről szólnak egyebek mellett azok az elemzések és ajánlások, amelyek változásokat sürgetnek a magyar gazdaságpolitikában. Immár négy éve ezek állandóan visszatérő eleme, hogy Orbánék unortodox lépései nem csupán kiszámíthatatlan és bizonytalan környezetet teremtenek, de fenntarthatatlanok és rontják a növekedési kilátásokat. Ezt igazolja a tény, hogy a Fidesz négyéves regnálása alatt a hazai GDP összesen 2 százalékkal nőtt, miközben a térségünk országainak átlaga ennek többszöröse volt. Az idén végre beindult növekedés motorja is elsősorban az erősödő európai konjunktúrára épülő kivitel, valamint az uniós fejlesztési források erőltetett ütemű lehívása, és kisebb részben a mesterségesen leszorított infláció nyomán élénkülő belső fogyasztás. Mindezek hatása nagyrészt átmeneti, a jövő évre még a kormány szerint is lassuló gazdasággal számolhatunk, a hosszabb távú kilátások még bizonytalanabbak.

Az EU a nemzetközi szervezetekhez, a hazai és külföldi gazdasági szakértőkhöz hasonlóan erre hívja fel a figyelmet, amikor korrekciós lépéseket sürget. Nézzük például a legutóbbi ilyen állásfoglalást, amelyet az uniós pénzügyminiszterek a múlt héten fogadtak el. A dokumentum szerint a pénzintézetekre kivetett adóterhek rendszerének átalakításával és csökkentésével ösztönözni kell a gazdaság hitelezését. Ezen belül az elektronikus fizetési eszközök használatának elősegítése érdekében a pénzügyi tranzakciós illetéket is ki kellene igazítani. Orbánék demagóg vádjai szerint ezzel a bankok érdekeit akarják védeni az emberekkel szemben, de gondoljuk végig: hitel nélkül nem tud normálisan működni a gazdaság, a fejlődéshez, a vállalkozási kedvhez elengedhetetlen a szükséges tőkeháttér, ezt Széchenyi már 180 évvel ezelőtt megírta. Az az 1200 milliárd forint, amit az elmúlt négy évben extrateherként beszedtek a bankoktól, nem elsősorban nekik, hanem a hitelezés mélyrepülése miatt a gazdaságnak hiányzik. Hasonló a helyzet a torzító hatású ágazati különadókkal is, amelyeket Brüsszel szerint jórészt ki kellene vezetni, mert éppen a húzóágazatokat sújtják mértéktelenül. Egyidejűleg csökkenteni kellene az alacsony jövedelmű munkavállalók adóterhét, szögezik le a pénzügyminiszterek, és ezzel nehéz vitatkozni: nem csupán igazságtalan, de a fogyasztásra is negatívan hat, hogy a minimálbér pont olyan arányban adózik, mint a milliós jövedelmek.

Az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy olyan munkaerőpiaci intézkedésekre van szükség, amelyek a tényleges foglalkoztatást növelik, főként a fiatalok körében. Ennek szükségességét mindannyian láthatjuk a környezetünkben. Ezzel szoros összefüggésben nemzeti stratégia kidolgozását sürgeti a korai iskolaelhagyás megelőzése érdekében, ami gyökeres ellentétben áll a kötelező oktatás idejének csökkentésével. Markáns és visszatérő kritikai elem, hogy Orbánék piaci beavatkozásai gátolják a gazdaság fejlődését. Ennek kapcsán a mostani ajánlások sokadszor ismétlik, hogy a szabályozási keret stabilizálásával fel kellene számolni a gátakat a piaci verseny útjából a szolgáltatói szektorban, továbbá az áram- és gázpiacon felül kell vizsgálni az energiaárak szabályozását a befektetésösztönzés és a verseny szempontjából. Ez egyértelműen arra céloz, hogy az árak csökkentését nem erőszakos állami beavatkozással és monopóliumépítéssel, hanem a piaci verseny ösztönzésével kell elérni, ahogy azt például Csehországban tették.

A pénzügyminiszterek által elfogadott ajánlások között egy sincs, amely a magyar lakosság és vállalkozások érdekei ellen hatna, éppen ellenkezőleg: olyan intézkedéseket szorgalmaznak, amelyek a gazdaság bővülésének gyorsulását szolgálják. Szembeötlő viszont, hogy szinte mind pont az ellentéte annak, amit Orbánék tesznek. Aligha van esély arra, hogy a tanácsokat most majd megfogadják, eddig sem tették. Saját hatalmi érdekeiket követik ebben is, és azok érvényesítésében egyelőre nincs számukra határ. Ebből sajnos az következik, hogy a gazdaság nem a fenntartható fejlődés, hanem a központilag erőből vezérelt, szűk érdekcsoportok szempontjai alapján kijelölt pályán halad tovább. A baj az, hogy ha ebbe belebukunk, akkor nem ők, hanem mi, a nagy többség fogjuk azt megszenvedni.