A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2011. április 5., 08:08
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai is azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány munkahelyteremtési elképzelései kudarcot vallottak – sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy a kabinet a foglalkoztatás tervszerű csökkentését tűzte zászlajára. Ideje lenne, hogy a Fidesz-KDNP megfontolja az LMP hosszú távú megoldást kínáló javaslatait az ökológiai adóreformról és a zöld gazdaságélénkítésről.
2011. április 5., 06:31
Megkezdődött a húsvét előtti fokozott élelmiszerellenőrzés Budapesten - jelentette be Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban. Az államtitkár közölte: az ellenőrzés célja, hogy minél kevesebb olyan élelmiszer jusson a húsvéti asztalra, amely gondot okozhat a fogyasztóknak. Ezért összehangolt, átfogó vizsgálatokat tartanak országszerte nemcsak a kereskedőknél, hanem az élelmiszer-előállítóknál és a raktárakban, az úgynevezett első betárolási helyeken is. Az ellenőrzések főként a húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos árukra - sonkákra, más füstölt termékekre, tojásra, édességekre - terjednek ki.
2011. április 4., 21:43
Erősödött a forint kissé hétfő estére az euróval, illetve a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt a devizapiacon.
2011. április 4., 17:28
Megkezdődött a húsvét előtti fokozott élelmiszer-ellenőrzés Budapesten - jelentette be Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban.
2011. április 4., 15:54
Botka László szerint összehangolt akció eredménye volt a fideszes vezetésű önkormányzatok elmúlt ciklusbeli kötvénykibocsátása, amelynek körülményeit a politikus parlamenti bizottságban vizsgálná ki.
2011. április 4., 14:29
A vártnál sokkal rosszabb idei költségvetési adatok és az eddig megismert kormányzati tervek azt vetítik előre, hogy a különadók ellenére még az idén feléli a kormány a magán-nyugdíjpénztáraktól szerzett és mobilizálható vagyon legnagyobb részét. Így a következő évekre szinte nem marad tartaléka a már most jól prognosztizálhatóan megugró hiány fedezésére.
2011. április 4., 12:26
Több százmillió vagy akár egymilliárd forintnál is többe kerülhet, hogy átkeresztelték a budapesti légikikötőt - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
2011. április 4., 10:45
A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 szeptembere óta hivatalosan is a magyar kultúra védett szellemi örökségének része. Ez is ösztönözte a Halasi Csipke Közalapítvány képviselőit, hogy egyedülálló kincsüket, az idén 109 éves halasi csipkét még aktívabban népszerűsítsék többek között a hazai turizmus piacán.
2011. április 4., 10:16
Rossz induló adatokból hibás következtetéseket vont le a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdálkodásáért felelős szerve - közölte vasárnap este az Országos Rendőr-főkapitányság. Ezért téves volt a megyei főkapitány pénteken, a sajtóban is megjelent jelentős szigorításokat és elvonásokat tartalmazó körlevele. Az ORFK intézkedik annak visszavonásáról.
2011. április 4., 07:07
Egyéves kihagyás után visszatérhet az euróalapú lakáshitelezés.
2011. április 3., 20:18
Több mint 250 magas beosztású vállalati értelmiségi kapott hongkongi munkavállalásra jogosító vízumot az elmúlt két hét során, miután a hatóságok gyorsított eljárás keretében intézkedtek - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap vasárnapi online kiadásában.
2011. április 3., 16:55
A Magyar Pékszövetség múlt csütörtöki közleménye szerint a liszt árának emelkedése miatt volt szükséges áprilistól átlagosan nyolc forinttal megemelni a kenyér árát. Varga László, a szakszövetség elnöke szerint a malmok kilónként 117-119 forintért, tíz forinttal drágábban szállítják a lisztet, ezért van szükség az emelésre.
2011. április 3., 12:40
2011. március 11-én megrázta magát a föld. Olyan térségben, ahol egyébként szokva vannak a földrengésekhez, vulkánkitörésekhez, és műszakilag is, társadalmilag is felkészültek rájuk. De nem ekkorára. SZENTGYÖRGYI ZSUZSA írása.
2011. április 3., 10:44
Éhségsztrájkba kezdett a Lampedusa szigetén összezsúfolódott tunéziai menekültek egy része: mindaddig nem hajlandók elfogadni a helyi hatóságoktól kapott élelmet, amíg nem válik bizonyossá, hogy átszállítják őket az olasz szárazföldre.