Honnan szedi Orbán a beígért 2500 milliárdot?

Érdekes látvány volt, ahogy Orbán Viktor szegedi látogatásán az egyik potenciális kihívójával, a szocialista polgármesterrel szívélyesen üdvözölték egymást. Félreértés ne essék, az a természetes dolog, hogy a kormányfő és a helyi önkormányzat vezetője a politikai hovatartozástól függetlenül együttműködésre törekszik a város érdekében, nem pedig az, amit sajnos sokkal többször látunk, hogy a Fidesz bünteti azokat a településeket, amelyek netán ellenzéki vezetést választanak maguknak.

Fotó: Bazánth Ivola

A fülig érő mosoly persze főként a médiának szólt, mindkét fél demonstrálni akarta a jó viszony szándékát. Erre okot adott az is, hogy Orbán a többi nagyvároshoz hasonlóan ide sem üres kézzel érkezett, hanem a nagyszabású vidékfejlesztési koncepció részeként Szegednek is sok tíz milliárdos állami beruházási támogatást helyezett kilátásba. A kormányfőtől már megszoktuk, hogy a távlati ígéretekkel nem bánik szűkmarkúan, mer nagyot álmodni, de vidéki roadshow-ján szinte saját magát is felülmúlta.

Összességében eddig nagyjából 2500 milliárd forintnyi állami pénzt ígért a megyei jogú városok fejlesztésére, és még nem ért a körútja végére. Ha ebből valóság lenne, tényleg nagy hatással lehetne a helyiek életére, sőt az ország egészére is, biztosan jobb helyre menne és jobban hasznosulna a pénz, mint a hasonló nagyságrendű olimpiai projektnél (ha netán elnyernénk a rendezés jogát). Apró probléma viszont, hogy a 2014-es választások előtt a kormányfő hasonló körutazást tett, és akkor is sok száz milliárdot osztott szét szavakban, de annak csak töredékét kapták meg később a városok. Most is erős a gyanú, hogy a jócskán megemelt tétű ígérgetési folyam már a kampány része, tekintettel arra, hogy a pénzek lényegi beindulása leghamarabb jövőre várható.

Felmerül egy másik konkrét probléma: miből, honnan lesz rá fedezet? A középtávú költségvetési prognózisból ez nem látszik, ekkora tartalék pedig nyilvánvalóan nincs a kalkulációkban. Orbán Viktort ez láthatóan nem zavarja, a válasza egyszerű, mint a faék: a felgyorsuló, négy százalék körüli növekedés biztosítja majd a forrásokat. Ha ez adott, teljesülhetnek az ígéretek, ha nem, hát sorry – mondhatja a kormányfő.

Kérdés, reális-e a remény, hogy a tavalyi mintegy két százalékról duplájára nő a GDP-bővülés tempója ez elkövetkező években. Ezt a várakozást először Matolcsy György fogalmazta meg, aztán a kormány képviselői is átvették, bár az idei büdzsé ennél lassabb növekedést prognosztizál. Az óvatosság indokolt és taktikus: ha a hivatalos becslésnél jobban teljesít a gazdaság, az egyrészt jól kommunikálható a választások előtt, másrészt jelentősen javítja a költségvetés egyenlegét és gyakorlatilag szabadon felhasználható tartalékot ad a kormánynak, pont a legjobbkor.

Nem biztos persze, hogy azt a mostani ígéreteknek megfelelően használják fel, arról nem is beszélve hogy ha netán nyerünk az olimpiai pályázaton, az mindent megváltoztat, mivel a forrásokat elsősorban oda kell irányítani. Ott van még Paks II. is: magára az erőműre elvileg fedezetet ad az orosz hitel, de a kapcsolódó beruházásokra már nem. Ha tehát esetleg olimpiát rendezünk és a paksi beruházás is elindul jövőre, ahogy állítják, kizárt, hogy a nagyvárosoknak tett gigantikus fejlesztési ígéretek megvalósíthatók legyenek, egyszerűen nem marad elegendő forrás.

Még akkor sem, ha a legoptimistább várakozásoknak megfelelően nő a GDP. Az esély erre nem túl nagy, de nem is kizárt, hogy az idén akár 4 százalék közelébe gyorsuljon a tempó. A realitások inkább 3 százalékot valószínűsítenek, elsősorban az uniós támogatások felpörgése és a fogyasztás várható növekedése miatt. Nem mindegy, milyen a tavalyi bázis: a gazdaság a brüsszeli források elapadása és az ipar kiábrándító teljesítménye miatt látványosan megtorpant, ezen a gyorsan bővülő fogyasztás és a mezőgazdasági termelést megdobó kedvező időjárás sem tudott eleget segíteni.

Ehhez képest az idén magára találhat a mélypontról a beruházási tevékenység és az építőipar, a viszonylag kedvezőnek ígérkező európai konjunktúra pedig a főleg kivitelre termelő ipart tolhatja meg. A reáljövedelmek várható emelkedése a fogyasztáson keresztül hathat ösztönzően, így összességében – ha nem jön közbe váratlan negatív tényező – jó év elé néz a magyar gazdaság, és akár 4 százalék közelébe kerülhet a bővülés.

Ez azonban hosszabb távon nem látszik fenntarthatónak. Az EU-források felgyorsított lehívása átmenetileg megdobja a növekedésünket, de 2020 után drasztikusan változik a helyzet. Brüsszelből évekig alig jön majd pénz, és a keretek is csökkennek a következő hétéves periódusban. Erre kellene már most is felkészülni, a hosszú távú, önerőből is fenntartható fejlődés alapjait kiépíteni, nem pedig a hatalmi elit érdekeit és gazdagodását szolgáló projektekre szórni el ezermilliárdokat. Ezt szem előtt tartva a tényleges, valóban jól felhasznált vidékfejlesztésre nem szabad sajnálni a pénzt, az olimpia rendezése és jelenlegi formájában a paksi fejlesztés viszont soha meg nem térülő, helyzetünket, fejlődési kilátásainkat nem javító kiadásnak tűnik.