Hétmilliárd már a zsebünkben van, de fizetnünk kell érte
A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint csaknem hétmilliárdot már lehívtunk, bár nem használtuk fel abból a mintegy húszmilliárd eurós hitelkeretből, amelyet még októberben kaptunk az IMF-től és az Európai Uniótól. A jó hír ebben az, hogy bőséges valutatartalékunk van ahhoz, hogy megőrízzük pénzügyi rendszerünk stabilitását, a rossz hír viszont az, hogy a felhasználástól függetlenül ezután már fizetnünk kell a kamatokat.
A jegybank és a PM beszámolója szerint a tavalyi év végéig a Nemzetközi Valutaalap keretéből valamivel kevesebb mint ötmilliárd, az uniós pénzből pedig kétmilliárd eurót már felvettünk, annak ellenére, hogy egyelőre nem volt szükség rá. Így ezek az összegek az MNB tartalékait növelték, amelyek a nyilvánosságra hozott adatok szerint december végén elérték a 24 milliárdot, szemben az egy évvel korábbi 17 és fél milliárddal. Ez bőven elegendőnek tűnik ahhoz, hogy a belátható jövőben elkerülhessük az esetleges pénzügyi krízishelyzeteket.
Jogosan felmerülő kérdés, miért kellett lehívni ilyen nagyságrendű pénzt, amikor még nem használjuk fel, a négy százalék körüli kamatot viszont már fizetni kell utána. Ennek egyik oka az, hogy a valutatartalékok növelése erősíti a stabilitást, növeli a külső bizalmat és kedvező hatással van a befektetőkre. Ennek hozadéka a hazai értékpapírpiacokon és a forint árfolyamának alakulásában megmutatkozik. A másik ok a készenléti hitelkeret sajátosságából fakad: amíg rendelkezésre áll, bizonyos részösszegeket mindenképpen le kell hívni belőle. Ezt egyébként az IMF-fel és az EU-val kötött megegyezés is tartalmazza, amely felvázolja, nagyjából milyen ütemezéssel és nagyságrendben nyúlhatunk a kerethez, függetlenül attól, hogy abból pontosan mikor és mennyire van valóban szükségünk.
A másik logikus kérdés: ha már a zsebünkben a pénz, miért nem használjuk fel? Egyszerűen azért, mert egyes állításokkal szemben a pénzzel a kormány nem csinálhat azt, amit akar. A hitelkeret megállapodás pontosan rögzíti, milyen célt szolgál az összeg és mire fordítható. Mivel a fenyegető finanszírozási és pénzügyi válság elkerülésére kaptuk, ez a felhasználás lehetőségeit is megszabja. A dollár és euro milliárdokkal elsősorban a korábban felvett, kedvezőtlenebb kamatozású, lejáró hiteleket válthatjuk ki, amivel éves szinten akár százmilliárd forintos megtakarítást is elérhetünk. A másik fő célterület a hazai pénzpiaci rendszer megszilárdítása, egyebek mellett például a bankoknak felajánlott rendkívüli kerettel.
Az egyéb vállalt feltételek között szerepelnek az államháztartás egyensúlyba hozását célzó lépések, a hiány drasztikus csökkentése, az ezt megszabó költségvetés elfogadása és szigorú végrehajtása. Emellett a kormánynak intézkedéseket kell hoznia a pénzügyi szféra stabilabb és szigorúbban ellenőrzött működése érdekében. A vállalások végrehajtását és a lehívott hitel pontos felhasználását mind az IMF, mind pedig az EU rendszeresen ellenőrzi, így visszaélésre vagy a megállapodások be nem tartására nincs mód.
A sajtóban a napokban olyan hír jelent meg, hogy más országok kedvezőbb kamatfeltételeket értek el az IMF-nél, mint mi. Ez igaz is meg nem is. Annyiban igaz, hogy akik decemberben kaptak hitelt - például a sokat emlegetett Pakisztán -, az abszolút számokat tekintve valóban alacsonyabb kamattal jutottak hozzá. Ennek az oka viszont az, hogy a Valutaalap mindig azonos elveket alkalmaz a kamatszámításnál, ami annyit jelent, hogy a tagállami valuták irányadó kamatainak az átlagát veszi alapul. Ez októberben még kb. másfél százalékkal magasabb volt, mint most, aki tehát most kap pénzt az IMF-től, valamivel jobban jár. Nekünk azonban akkor volt szükségünk a segítségre, és a hitel így is több százalékkal alacsonyabb kamatozású, mint amit a pénzpiacon elérhettünk volna.
