Hétfőtől változik a cafeteria

Hétfőtől változik a cafeteria, a lakástámogatásoknál mások lesznek a maximális szobaméretek, szobaszámok is. Az új szabályozás például nem ismeri a fél szoba fogalmát sem.

2016. július 29., 10:18

A

Világgazdaságazt írja: korábban a 6–12 négyzetméteres helyiségeket fél szobaként számolták el az adómentesség feltételeinek vizsgálatakor, addig augusztus 1-jétől az a helyiség, amelynek hasznos alapterülete meghaladja a 8 négyzetmétert, már egész szobának számít. Az új szabályozás nem ismeri a fél szoba fogalmát, így a 8 négyzetméter alatti helyiségeket egyáltalán nem kell majd számításba venni.

Az adómentes lakásméret másik paramétere az együtt lakók száma. Augusztus elsejétől a közeli hozzátartozókat vehetik figyelembe a munkaadók a testvérek kivételével, illetve a munkavállaló élettársának közeli rokonait. Korábban csak a kiskorú gyerekeket lehetett beszámolni, a nagyobbakat csak 25 éves korig, ha felsőoktatásban tanulnak. Ezentúl viszont a közeli hozzátartók számítanak életkori és egyéb megkötés nélkül.

Így egy-két személy esetében legfeljebb háromszobás, három-négy személy esetében legfeljebb négyszobás lakás felel meg az adómentesség feltételeinek. Ezenfelül minden további személy esetén egy lakószobával nő a méltányolható méret maximális értéke – írja a Világgazdaság.