Magyarországon a feketén foglalkoztatottak fele az építőiparban dolgozik

 Az építőipar adta tavaly a feketén foglalkoztatott munkavállalók 51 százalékát a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által vizsgált ágazatok közül.

2023. június 22., 17:11

Szerző:

A hatóság tavaly 13 889 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok 36 százaléka az építőipart érintette. Az ellenőrzéseken 8077 feketén foglalkoztatott munkavállalót azonosítottak, közülük 4148-at az építőipar területén 

– közölte a hatóság adatai alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)

Az építőipari munkáltatók által elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt 4031 esetben intézkedtek és 1890 esetben munkaügyi bírságot szabtak ki csaknem 374 millió forint összegben – írták a közleményben.

Az ÉVOSZ a teljes építőiparon belül 40 ezerre becsüli a feketén foglalkoztatottak számát. Mivel ez az ágazatban továbbra is súlyos problémának tekinthető, a szakszövetség szorgalmazza a bírságolási összegek emelését.

Az ÉVOSZ tapasztalatai alapján arányában a legtöbb fekete foglalkoztatás a lakosság részére, számla nélkül végzett munkáknál fordul elő az építőiparban. Ez jellemzően a mikro- és kisvállalkozási kört érinti.

Elsősorban segédmunkást és betanított munkást foglalkoztatnak bejelentés nélkül, míg a szakmunkásokat és a mérnököket a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal is igyekeznek a vállalkozások maguknál tartani.

A közlemény idézte Koji Lászlót, a szakszövetség elnökét, aki hangsúlyozta, a fekete foglalkoztatás versenyegyenlőségi problémákat okoz az építőiparban.

A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság adatai alapján közölték, a dolgozó bejelentésének elmulasztása mind a klasszikus munkaviszony, mind az egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül előfordul.

A hatóság tapasztalatai alapján a munkáltatók sokszor kivárnak a bejelentéssel, bíznak az ellenőrzések elmaradásában. A bejelentés nélküli foglalkoztatással kapcsolatban a munkáltatók legjellemzőbb kifogása az „adminisztrációs hiba” vagy a „könyvelő mulasztása”, gyakori továbbá a próbamunkára vagy első munkanapra hivatkozás is.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)