Mutatjuk, kinek kedvez a falusi CSOK-ról szóló rendelet módosítása

Több millió forintot nyernek azok, akik meglévő ingatlanjaikat korszerűsítik vagy bővítik. 

2023. december 29., 12:12

Szerző:

Csütörtök éjjel megjelent a Magyar Közlönyben a falusi CSOK-ról szóló rendelet. A 2024-es évre szóló főbb módosításokat foglalta össze a bank360.hu.

A 2630 preferált kistelepülésen elérhető állami támogatást nyáron egyszer már módosította a kormány, most azonban újra hozzányúlt a január 1-től alkalmazandó részletszabályokhoz. A friss rendelettel a falusi CSOK 2024-es feltételeit összefésülték a januárban induló CSOK Plusz előírásaival.

Több lesz a kamattámogatással egybekötött  kölcsön összege. 

A vásárlással egybekötött korszerűsítésnél egy gyermek után felvehető összeg 1, két gyermek után 4, három vagy több gyermek után 15 millió forint. Meglévő ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén pedig egy gyermek után 600 ezer, két gyermek után 2 millió, három gyermek után 7,5 millió forint támogatást lehet igényelni.

A támogatott, 3 százalékos lakáshitellel kapcsolatban is történt egy fontos módosítás: a korábbiakkal ellentétben a felvehető hitelösszeg akkor sem feleződik meg, ha már meglévő ingatlant szeretne valaki bővíteni vagy korszerűsíteni. Vagyis két gyermek után minden esetben legfeljebb 10, három gyermek után pedig 15 millió forint kölcsönt lehet majd igényelni januártól, függetlenül a lakáscéltól. A támogatott kölcsön kamata az első két évet követően nem három, hanem ötévente változtatható meg.

Ha van olyan gyermek, aki után még nem vette igénybe a család a támogatást, de korábban kötött támogatási és lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződést, az utóbb született gyermek után igényelhető CSOK összege gyermekenként 400 ezer forintról 1 millió forintra nő. Ezt az összeget a meglévő lakáshitel törlesztésére lehet fordítani.

Mik a  feltételei a falusi CSOK felvételének? 

2024 januárjától

  • a gyermektelen fiatal házaspár legfeljebb három, 
  • egygyermekes legfeljebb kettő,
  • kétgyermekesek egy gyermek vállalása esetén vehetik igénybe, attól függetlenül, milyen a lakáscél. 

A gyermekvállalás teljesítésére:

  • egy gyermek vállalása esetén 4 év, 
  • két gyermek vállalása esetén 8 év, 
  • három gyermek vállalása esetén 10 év áll rendelkezésre, függetlenül a felvett támogatási összeg mértékétől. 

Fiatal házaspárok vállalhatnak a meglévő gyermekek mellé további gyermeket, akkor, ha a feleség nem idősebb 40 évesnél az igénylés pillanatában. Akik már nem terveznek további gyermeket, nem létezik életkori korlát.

Mindenkire, aki CSOK vagy a CSOK PLUSZ lehetőségekkel élni fog, függetlenül a gyermekek számától vonatkozik majd az a szabály, hogy legalább két éves társadalombiztosítási jogviszonyt kell igazolnia, függetlenül attól, hogy milyen támogatást igényel vagy a gyermekek számától. 

Azok akik még a 2023-as szabályok szerint igényelték a falusi CSOK-ot, de nem részesülnek januárig elbírálásban, kérvényezhetik, hogy rájuk is a 2024-es feltételek legyenek érvényesek. Hiszen e szerint magasabb támogatási összeghez és nagyobb összegű kamattámogatott kölcsönhöz juthatnak hozzá.

Építés vagy bővítés esetén az igénylők számára az utolsó részfolyósítást követően 90 nap helyett 180 nap áll majd rendelkezésre, hogy bejelentkezzenek a CSOK-os ingatlanba. 

Az adó visszatérítés ugyan megmarad, de a vonatkozó szabályok módosulnak.

A falusi CSOK-ot igénylőknek 2024-től is lehet igényelni adó-visszatérítést. Új építésű ingatlan vásárlása esetén az egyébként kedvezményes, 5 százalékos áfát nem kell megfizetni, az építkezésnél pedig a 27 százalékos áfa marad visszaigényelhető legfeljebb 5 millió forintig. Változás azonban, hogy a rendeletben csak a legfeljebb 300 négyzetméter hasznos alapterületű, egylakásos lakóépületek maradtak benne, a legfeljebb 150 négyzetméteres új lakásokra vonatkozó rész nem lép hatályba. Ez összhangban van a júliusban közzétett falusi CSOK rendelettel, amelyben már kikötötték, hogy a CSOK támogatást az újépítésű ingatlanok közül csak az egylakásos lakóépületre lehet felhasználni, többlakásos társasházban lévő lakásra nem.

A falusi CSOK-os vásárlásnál az illetékmentesség megmarad összeghatártól függetlenül, ami azt jelenti, hogy a 2630 kistelepülés valamelyikén lakóingatlant szerző jogosultak megspórolják a más esetben fizetendő 4 százalékos vagyonszerzési illetéket, amivel több millió forintot is nyerhetnek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: annapictures via Pixabay)