Ezt a pávatáncot Orbán is megirigyelheti

Az év eleji választásokon hatalomra került görög kormány kezdettől azzal a dilemmával küzd, hogyan tud megfelelni a választási ígéreteinek, a gazdasági, pénzügyi realitásoknak és a hitelezők elvárásainak egyszerre. Athén eddig 240 milliárd eurót kapott az eurózóna országaitól, az EKB-tól és az IMF-től ahhoz, hogy elkerülje a teljes összeomlást, ám ennek lényegi eredménye nem volt. Kemény megszorítások voltak ugyan Görögországban, az előző kormány bele is bukott, a pénzügyi helyzet azonban szinte semmit sem javult, a 360 milliárd eurónyi államadósság nem csökkent, a görög gazdaság és a lakosság életszínvonala viszont zuhant.

Ennek fő oka, hogy egyrészt a kapott pénz kilenctizede az adósságok kiváltására ment el, és valójában nem csökkentette azokat, a kormány pedig nem hajtotta végre a reformokat, amelyek hosszabb távon javíthatnának a görög gazdaság állapotán. Ebből törvényszerűen következik, hogy nem javulhatott a helyzet, csak a csődöt sikerült átmenetileg elodázni. Az esélyeket csak rontotta, hogy populista programmal nyert választást a Sziriza, olyan ígéretekkel – a hitelmegállapodások felmondásával, a minimálbérek emelésével stb. –, amelyek nyilvánvalóan teljesíthetetlenek voltak.

Az új kormány mozgástere tehát eleve rendkívül szűk volt, bár erről nem akart tudomást venni. A csapdából úgy igyekezett kikeveredni, hogy olyan pávatáncba kezdett, amihez képest a mi Fidesz-kormányunk trükközése óvodás játéknak tűnik. A lényeg persze ugyanaz, mást mondani kifelé és befelé, úgy tenni, mintha eleget tennének az igényeknek, közben dehogy, hitegetni az uniós partnereket, de közben csendben elszabotálni a kötelezettségeket. Döntő különbség viszont, hogy míg Orbánék játéka nem jelent súlyos veszélyt az EU egésze számára, addig Cipraszék keverésének hatalmas a tétje.

A huzavona február óta folyik, azóta ígéri a görög kormány, hogy a mentőcsomag meghosszabbításáért cserébe reformcsomagot tesz le a hitelezők asztalára. Ehelyett eddig csak általános nyilatkozatokat tettek, semmilyen kézzel fogható intézkedési tervvel nem álltak elő, és minden eszközt bevetettek, hogy kibújjanak a kötelezettségek vállalása alól. Ennek jegyében megpróbálták megosztani az eurózóna országait, Oroszországhoz fordultak segítségért, odahaza pedig hecckampányt folytattak az unióval és főleg Németországgal szemben. Eközben össze-vissza beszéltek, mindenkinek mást mondtak, hol keménykedtek, hol engedni látszottak, de az egyeztetés tapodtat sem mozdult előre.

Mindezzel annyit értek el, hogy mostanra mindenkinek elege lett belőlük, már a velük szemben engedékeny franciák, sőt a kompromisszumokat kereső Juncker elnök is megharagudott rájuk. A németekről nem is beszélve, akik a mentőcsomaghoz a legtöbbet adják: náluk teljesen kicsapta a biztosítékot, hogy Athén a világháborús károkra hivatkozva 280 milliárd eurós jóvátételi igényt emleget. A német közvélemény korábban sem rajongott a görögöknek adott támogatásért, de most már a nagy többség kifejezetten ellenzi azt.

Mint mára nyilvánvalóvá vált, taktikai hiba volt Cipraszék részéről, hogy a pávatáncukkal hiteltelenítették magukat, és olyan érzelmi tényezőket is bevetettek, amelyek csak elmérgesítették a légkört. A hitelezőknek elegük lett mindebből, és az eurózóna legutóbbi pénzügyminiszteri tanácsa ultimátumot adott a görögöknek: két héten belül álljanak elő az intézkedési csomagjukkal, különben nem kapnak pénzt. Enélkül pedig elkerülhetetlen az összeomlás, mivel május végéig több milliárd eurót kellene Athénnak törlesztenie, miközben a kasszája üres.

Cipraszék taktikázása már a görögöknek sem tetszik, a Sziriza népszerűsége zuhan, a lakosság többsége immár a megállapodást sürgeti, miközben tömegesen veszi ki a pénzt a bankokból. A tőke is menekül az országból, mert egyre nagyobb esélyt látnak a görög csődre. Ennek ellenére Ciprasz még nem adta fel az időhúzást: most azzal próbálkozik, hogy arrogáns pénzügyminiszterét visszahívta a tárgyaló delegációból, továbbá népszavazást helyezett kilátásba a hitelezők követeléseinek teljesítéséről.

Tovább feszíti tehát a húrokat, azok azonban már nagyon közel vannak az elpattanáshoz. Abban bízik és azzal zsarol, hogy a görög összeomlás az egész uniót megrendíti, ezért nem hagyják majd cserben a görögöket. Alaposan elszámítja azonban magát, mert nagyon közeli az a pont, amikor a hitelezők azt mondják: ennyi elég, nem öntenek tovább pénzt a feneketlen zsákba, jöjjön inkább az, aminek jönnie kell. Megfelelő athéni reformgaranciák nélkül ugyanis tényleg értelmetlen a támogatás, mert hosszú távon sincs esély a helyzet javulására. Akkor inkább most le kell nyelni a békát, még mindig jobb, mint a végtelenségig hurcolni a görög válságot.

Egyre többen hajlanak erre a verzióra, a németek már nagyban tervezgetik is a forgatókönyvet. A görög összeomlás és kilépés az eurózónából sok százmilliárd eurós közvetlen pénzügyi veszteséget okoz a tagállamoknak, emellett a közvetett következmények is súlyosak: a hatás a befektetőkre, a gazdasági növekedésre, nem beszélve a politikai és pszichikai hatásokról. Ezzel együtt az EU ezen vélhetően előbb-utóbb túl fog jutni. Nem úgy, mint a görögök, számukra a csőd teljes összeomlás, katasztrofális gazdasági és pénzügyi következményekkel. Ott lebeghet előttük a másfél évtizeddel ezelőtti Argentína példája, ahol a csőd a lakosság többségét tette csaknem tönkre, és a sokkot máig sem heverték ki. Jó lenne, ha ezt Cipraszék mihamarabb alaposan végiggondolnák, ők is ezt akarják-e.