Egyre több hitelt veszünk fel – örüljünk neki?

A 2008-as nagy válság kitörése óta először fordult elő, hogy május-júniusban nőtt nálunk a lakosság hitelállománya, azaz a hitelfelvétel meghaladta a törlesztések összegét. A kölcsönfelvételi kedv az elmúlt egy évben ugrott meg jelentősen, és az előzetes várakozásokkal ellentétben nem a lakáshitel volt a fő húzóerő. A lakásépítést és vásárlást segítő intézkedések és kedvezmények hatása már érződik ugyan, az új kölcsönöknél az emelkedés 40 százalékos, a teljes lakáshitel-állomány azonban még így is kicsivel alacsonyabb, mint tavaly volt.

Az igazán nagy ugrást az új személyi hitelek hozták, amelyek összege egy év alatt 64 százalékkal nőtt. Ennek minden bizonnyal szerepe volt abban, hogy a kiskereskedelmi forgalomban az idén a legnagyobb mértékben a tartós fogyasztási cikkek vásárlása növekedett. A személyi hitelek felpörgését segíthette, hogy az átlagos THM 21-ről 16 százalék körülire csökkent, ami azért még mindig magas nem csupán a nulla közeli inflációhoz, de a lakáskölcsönök 5-6 százalékos kamatterhéhez képest is.

Jellemző, hogy a banki hitelállomány csökkent, azaz a személyi kölcsönöket nem elsősorban onnan veszik fel az ügyfelek. A bankok szerepe a megtakarítások elhelyezésében is folyamatosan szűkül, a lakosság a lekötött betétek minimális kamata helyett inkább az állampapírok magasabb hozamát választja. A megmaradt bankbetétek legnagyobb része ma már lekötetlen likvid pénz, holott annak aránya néhány éve még csupán 20 százalék körül mozgott.

A hitelfelvételi kedv élénkülése ellenére a lakosság teljes tartozása a 2007-es szinten áll: 5770 milliárd forint, ami jelentősen alacsonyabb a 2010-es 8750 milliárdos csúcsnál. A pénzügyi válság következményeként 2009-től drasztikusan visszaesett az újonnan felvett hitelek nagyságrendje, a forint viszont a 2010-es kormányváltás után gyors gyengülésbe kezdett, ami durván megdobta a devizaalapú hitelek összegét. Így jött létre az a paradox helyzet, hogy a csökkenő kölcsönfelvétel ellenére a hitelállomány megugrott, és vele együtt értelemszerűen a törlesztések mértéke is.

A tisztességtelen szerződési pontok korrekcióját jelentő banki elszámolások eredményeként, majd a devizahitelek forintosítása nyomán a lakosság eladósodottsága jelentősen csökkent, ami sok százezer család terheit csökkentette. Nem segített viszont azokon, akik képtelenek voltak törleszteni: átmenetileg csökkent ugyan a nem megtérülő hitelek aránya, de tavaly újra nőni kezdett és visszatért a 20 százalékhoz közeli szintre. Ez több mint ezermilliárdos rossz állományt jelent, aminek továbbra is kedvezőtlen hatása van a bankok kockázatvállalására és kamataira.

Ez máshol is problémát jelent, bár a háttér alapvetően eltérő. A válság lecsengésével párhuzamban, főként a rendkívül alacsony kamatoknak köszönhetően világszerte megugrott a hitelfelvételi kedv, ami egyrészt jó jel a gazdasági bővülés szempontjából, másrészt viszont a pénzügyi kockázatokat jelentősen növeli. A bankok szinte szórják a pénzt, a kevésbé hitelképeseknek is, akiket a kamatok emelkedése nehéz helyzetbe hozhat. Úgy járhatnak – még ha nem is olyan mértékben –, mint a mi devizahiteleseink, azaz a most még vállalható törlesztőrészletük jóval magasabb lehet, amit már nem tudnak teljesíteni.

Az Egyesült Államokban és az EU-ban sok-sok ezermilliárdnyi dollárról és euróról beszélünk, és szakértők szerint egy újabb pénzügyi lufi fújódik. Figyelmeztető jel, hogy Amerikában az utóbbi egy évben 13 százalékkal nőtt a rossz hitelek aránya, bár még mindig jóval alacsonyabb, mint nálunk (12 százalék körüli). Ennél sokkal aggasztóbb az olasz helyzet: a hitelek ötöde nem teljesülő, hatalmas az államadósság – a GDP nagyjából 120 százaléka –, a bankrendszer mentőcsomag nélkül összeomolhat.

Elemzők szerint ehhez képest a görög válság kismiska: egy esetleges olasz csőd az egész eurózónát padlóra küldené. Becslések szerint a válság elkerüléséhez legalább 200 milliárd euróra van szükség, a teljes konszolidációhoz ennél sokkal többre. A görögökhöz képest fontos különbség, hogy az olaszok nem kifelé, hanem legnagyobb részben saját maguk felé adósodtak el, azaz nem külföldi hitelezőktől függnek. A mentő megoldásnak is másmilyennek kell lennie, de külső pénzforrásokra mindenképpen szükség lesz. Athén után tehát Róma is segítségre szorul, és egyelőre nem látszanak ennek keretei.

A világgazdaságra a legnagyobb veszélyt Kína megtorpanása, ezen belül az ottani rossz hitelek horribilis nagysága jelenti. A hatalmas ország bankrendszere egészen sajátos, működése innen nézve nehezen átlátható, de még ott sem igazán ellenőrizhető és kordában tartható. Az elmúlt 10-15 év rendkívül gyors fejlődésének egyik hátulütője a nyakló nélküli, gyakorlatilag alig szabályozott, jelentős részben fedezet nélküli hiteladás és felvétel volt, ami mára olyan mértékűre növekedett, hogy a pénzügyi stabilitást fenyegeti. Egy esetleges összeomlás következményei az egész világot megrengetnék, és elkerülhetetlenül újabb pénzügyi válsághoz vezetnének. Ezt mindenki el akarja kerülni, mi itt csak szurkolhatunk, hogy sikerüljön.