Drágul a karácsonyfa

A németek már bejelentették, hogy a karácsonyfa megnövekedett termelői költségei miatt drágul a karácsonyfa. 

2023. október 26., 12:38

Szerző:

A 2023-as karácsonyi ünnepre szánt fákat november 10. után elkezdik tömegesen kivágni, ezután szállítják le a kereskedőknek a hagyományosan december elején induló karácsonyfavásár kínálatát.

A németek máris bejelentették, hogy idén drágább lesz a karácsonyfa.

A termelők kénytelenek emeleni az árakon az infláció, a magasabb bérek és a megnövekedett szállítási költségek miatt – írja az economix. 

Eberhard Hennecke, a németországi Karácsonyfa- és Növénytermesztők Szövetségének képviselője azt mondta a Welt-nek, hogy a legnépszerűbb, Nordmann fenyőfajták ára méterenként 21-29 euró (körülbelül 7700-10700 forint) körül alakulhat az idei szezonban. A németeknél az Észak-Rajna-Vesztfália térség a fő termőrégió, ahonnan karácsony közeledtével évente körülbelül hétmillió fenyőfa kerül a háztartásokba.

A fák általában kilenc-tíz évig nőnek, mielőtt kivágják és eladják ünnepi dísznek – mutatott rá Bernd Oelkers, a karácsonyfaszövetség elnöke, aki szerint az elmúlt száraz évek valószínűleg azt is eredményezik, hogy három-négy éven belül csökken a faállomány, mivel a fiatal fák egy része már kevésbé ellenálló és hamarabb kiszárad.

(Kiemelt képünkön: A berlini karácsonyfa csúcs nélkül áll a Brandenburgi kapu előtt. Fotó: Paul Zinken / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Orbán Gábor idén tavasszal, egy kifejezetten turbulens energiapiaci helyzetben fogadta el a felkérést az MVM Partner vezetésére. Elsődleges célja az, hogy a társaság eredménytermelő képessége tovább erősödjön. Ehhez pedig az üzleti spektrum szélesítésére van szükség mind a regionális jelenlét, mind a működési területek tekintetében.

2023. december 4., 09:00

A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek és kamatozás mellett lesz elérhető a diákhitel a hallgatók számára annak érdekében, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen – jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).