Ezt kell tenni a NAV szerint az szja-bevalláskor, ha valakinek fizetendő adója maradt.
Az árréstop újabb területet hódíthat meg a magyar gazdaságban.
Amíg 2017-ben 742 ezren, addig idén összesen 73 ezren választották az szja-bevallás offline postázását.
A fizikai melósok összességében 4 százalék körüli reálbéremelkedéssel számolhattak az idei első negyedévben.
Magyarországon az öröklést törvény szabályozza, azonban a megtakarítások terén még mindig sokakban merül fel kérdés.
2011. október 6., 06:18
Ál-szolgáltatást nyújtó vállalkozások jelentek meg az interneten és újsághirdetésekben, akik végtörlesztést tervezgetőknek kínálnak telefonon hiteleket, de konkrét ajánlat helyett csak egy emelt díjas általános tájékoztatást lehet meghallgatni. A gyanútlan ügyfelek a végén hitelt nem, csak egy több tízezer forintos telefonszámlát kapnak. A Pénzügyi Szervezetek Felügyelete vizsgálatot indított az ügyben.
2011. október 5., 20:07
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint recesszióba fordul a magyar gazdaság, mert bár az export képes növekedésre, de a beruházás nem emelkedik, a fogyasztás pedig csökken 2012-ben - erről Akar László, a GKI alelnöke beszélt szerdán Salgótarjánban.
2011. október 5., 17:38
A Nemzetgazdasági Minisztérium Portfolio.hu-nak adott válaszából az olvasható ki, hogy a kormány összesen 1300 milliárdos kiigazításra készül, noha Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken 1000 milliárd forintos egyenlegjavulásról beszélt.
2011. október 5., 14:08
A Fidesz-kormánynak a realitásokhoz való viszonyát jellemzi, hogy miközben Orbán Viktor szerint hazánk egy-másfél éven belül nagyon versenyképessé válik, az összes gazdasági elemző romló kilátásainkról, recessziós kockázatokról beszél. A forint drasztikus gyengülése és a térség többi devizájának mozgásától való elszakadása is jele annak, hogy a romló nemzetközi légkörben a legbizonytalanabbak közé sorolnak minket, ami önmagában is válsághelyzethez vezethet nálunk.
2011. október 5., 13:09
Úgy látszik, igaza van Bulgakov Sátánjának: kézirat nem ég el. Jó fél évtizeddel halála után Moszkvában három kötetben kiadták Lavrentyij Berijának, a rettegett szovjet titkosrendőrség 1953-ban kivégzett főnökének naplóját. Döntően új történelmi mozzanatokra ugyan nem derül fény belőle, de némi betekintést enged a korabeli szovjet vezetés mindennapjaiba. A naplón KULCSÁR ISTVÁN rágta át magát.
2011. október 5., 07:58
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2011. október 4., 20:35
Jelentősen rontották a közép-kelet-európai országok - a térségen belül különösen Magyarország - idei és jövő évi gazdasági növekedésére adott becsléseiket kedden ismertetett új prognózisukban londoni felzárkózó piaci elemzők, elsősorban a tágabb európai növekedési környezet romlására hivatkozva.
2011. október 4., 18:58
A lengyel városok igyekszenek odafigyelni a környezetre. Már több nagyvárosban is elterjedt a kerékpár-kölcsönzés lehetősége, a főváros most tovább lépett: villanyautót lehet az utcán kölcsönözni, és a bérleti díj sem horribilis.
2011. október 4., 17:58
Több mint két éve nem mért csúcsra emelkedett a keddi londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, követve a romló piaci hangulatban ugyancsak emelkedő - és Magyarországénál sok esetben jóval magasabb - euróövezeti törlesztéskockázati árazásokat.
2011. október 4., 15:55
Televíziós csatornákon sugárzott, emelt díjas telefonhívás vagy sms útján elérhető játékok kapcsán vizsgálódott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és annak jogelődje. A szerencsejáték felügyeleti szakterület megállapította: az érintett gazdasági társaságok tiltott szerencsejátékot szerveztek.
2011. október 4., 14:14
Több mint két éve nem mért csúcsra emelkedett a keddi londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, követve a romló piaci hangulatban ugyancsak emelkedő európai törlesztéskockázati árazásokat.
2011. október 4., 12:10
Az euró gyengülése miatt gyengült a forint kedden délelőtt a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2011. október 4., 11:31
Beolvad a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. stratégiai partnereként működő Pannónia Nyugdíjpénztárba az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár és a Postás Magánnyugdíjpénztár - tette közzé az életbiztosító hétfőn a BÉT honlapján.
2011. október 4., 09:54
Sokkolta a brit közszolgálati televízió nézőit egy londoni „bankár”, aki közölte, hogy a gazdasági válság számára lényegtelen, mivel ő keres rajta, méghozzá komoly összegeket. Később kiderült, az érintett viccnek szánta nyilatkozatát.
2011. október 4., 07:47
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest kedd reggel a nemzetközi bankközi piacon az euró gyengülését követve a dollárral szemben: az eurót 298, a svájci frankot 245 forint körül jegyezték.
2011. október 4., 06:31
Soros György milliárdos befektető hétfőn New Yorkban kijelentette, hogy szimpatizál a Wall Street elleni tüntetésekkel, amelyek szerinte a bankok által kifizetett hatalmas osztalékok miatt robbantak ki.
2011. október 3., 18:24
Kozmetikázta a kormány a jövő évi költségvetést – véli a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa. Petschnig Mária Zita a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában elmondta, a jövő évi költségvetésben a GDP-t nominális számokban az új adatok szerint szerepeltetik, melyeket a KSH csk szeptember 30-án közölt. Erre viszont nem épülhetett a 2012-es büdzsé, mert amikor elkezdték számolni a költségvetést, akkor még más GDP-adatokkal rendelkeztek. Vagyis átírták ezt a sort, ám a növekedési adatokat nem írták át.