Az Együtt–PM eltörölné a kötelező kamarai díjat
Az Együtt–PM-szövetség elfogadhatatlannak tartja és eltörölné a vállalkozásokat sújtó kötelező kamarai díjfizetést, mert az szerintük nem más, mint megszorítás.
Karácsony Gergely, az Összefogás egyéni országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Pápa Levente, az Együtt–PM gazdaságpolitikusa kedden közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben kifejtették: semmilyen érv nem szól a gazdálkodó szervezetek kötelező kamarai tagsága és az ehhez kapcsolódó fizetési kötelezettség mellett, amelyet a politikusok „álruhás különadónak” neveztek.
Közölték: a kamarák 2012-ben 2,5 milliárd forintot kaptak ezen a jogcímen mintegy 390 ezer vállalkozástól, cserébe semmit nem kellet nyújtaniuk.
„Felmerül tehát a gyanú, hogy ezt az összeget a fideszes klientúra építésére használják föl” – fogalmazott a két politikus, hozzátéve: a gyanút nem segít eloszlatni, hogy Szatmáry Kristóf, a nemzetgazdasági tárca államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöki tisztét is betölti.