2010. február 8., 05:42

Aggódnak a Fidesz egyre valószínűbb választási diadala miatt a nemzetközi befektetők. Közben Közép-Európa valutái gyengültek, a tőzsdék esésnek indultak pénteken - így reagált a régió pénzügyi közössége a görög, portugál és spanyol gazdaság gondjaira. A "kavarodás" euróövezetre gyakorolt hatása azonban kisebb volt a vártnál.

2010. február 7., 07:36

Emlékeztetnék arra, amikor 2000-ben Györgyi Kálmán legfőbb ügyész hirtelen lemondott. Azt mondták: nem releváns a véleménye. Neki. Egy közjogi méltóságnak.

2010. február 7., 07:35

Bokor László szemleútjáról írt tudósításában (168 Óra, „Vaskereszt és selyemzsinór”) idézi Lénárd Sándor német, latin, magyar, olasz és angol nyelven publikáló magyar orvos, költő, író, orgona- és zongoraművész keserű aforizmáját: „Csata nem lehet úgy elveszítve, hogy némi hősiességet ne tudna abból kicsiholni az epekedő utókor.”

2010. február 7., 07:33

Régóta észrevettem, de ma bedurrant az agyam. Lehet, azért, mert a nemrég nyilvánosságra hozott Jobbik-programot is a héten olvastam át, s döbbenten tapasztaltam, hogy a párt „elfeledett nagyjaink” számára, többek között Prohászka Ottokárnak szobrot állítana. Annak a Prohászkának, aki 1920. szeptember 16-i nemzetgyűlési beszédében a numerus claususról folytatott vita során a „magyar irodalom elzsidósodásáról” beszélt, magát a törvényt pedig „faji önvédelemnek” titulálta.

2010. február 6., 15:15

Tudják, hogy törvénysértő, amit tesznek, de így is a legképtelenebb feltételekkel mondanak fel dolgozóiknak egyes munkáltatók. A válság továbbra is remek „ürügyet” szolgáltat a trükközésre – derül ki a összeállításából.

2010. február 6., 08:44

Ma kaptam meg a nyugdíjamért aggódó levelét és a hozzá mellékelt Fidesz-garanciát. Meglepett, hogy Ön, az Európai Parlament alelnöke ismeri a lakcímemet, és ír nekem, aki a világtól lassan visszahúzódó, hetvenegy éves nyugdíjas vagyok.

2010. február 6., 08:39

Hallgatom a hírekben: „Ha a rendőr engedély nélkül megy vécére, vagy szolgálatban elbóbiskol, bűncselekményt [!] követ el.”

2010. február 5., 23:41

Január 21-i számukban több olyan véleményt is olvastam, amelyet nem értek. Nem tudok egyetérteni velük. Azt sem értem, miért válik a populizmus, amelynek számos meghatározása létezik (a témával foglalkozó Conovan például hetet sorol fel, de leginkább talán elitellenességként értelmezhetjük), lassanként szitokszóvá, a demokráciaellenesség, sőt már-már a nácizmus szinonimájává. A legutóbbi számban is két cikkben úgy utalnak a népszavazásokra, a képviselők visszahívhatóságára, a közvetlen elnökválasztásra, mint a „demokráciadeficit” jeleire.

2010. február 5., 21:54

Az államháztartás önkormányzatok nélküli többlete 31,3 milliárd forint volt januárban – közölte a Pénzügyminisztérium pénteken. Egy évvel korábban a szufficit 37,9 milliárd forint volt.

2010. február 4., 21:54

Több mint duplájára nőtt januárban a bejelentett új állások száma decemberhez képest, mégis nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt januári munkaerőpiaci adatokból. Különböző programok indulnak, és várhatóan újabb álláslehetőséget kínál a kora tavasszal megkezdődő szezonmunka is.

2010. február 4., 12:34

Megérkezett az IMF és az Európai Bizottság delegációjának egy része Budapestre szerdán, a szakértők február közepéig elvégzik a nemzetközi szervezetek által Magyarországnak nyújtott hitelcsomaggal kapcsolatos vállalások felülvizsgálatát - erősítette meg a Pénzügyminisztérium.