A sajtócézár Watergate-je

Kár. Kár, hogy nincs többé News of the World. Szája íze szerinti sztori lenne ez. Minden kellék feltálalva: halottak, lehallgatott telefonok, korrupt újságírók, megvesztegetett rendőrök, politikusokat behálózó milliárdos. Hozzá cirkuszi betét: a parlamenti meghallgatás egyik nézője papírtányéron szappanhabot akart a nyolcvanéves gyanúsított arcába kenni. Ezt negyven évvel fiatalabb felesége hősiesen megakadályozta. Mi kell még? Ah, szex! Bizonyára az is van, csak még nem derült ki. Vagy a lap gyártana hozzá szaftos történeteket. Ezt tette évtizeden át. Két és félmillió angol nyárspolgár pedig ezt olvasná most vasárnap is a délutáni tea mellett.

De hát nincs News of the World (köznapi nevén a News). A tulajdonos egyik napról a másikra megszüntette, mert a liberális Guardian leleplezte, hogy munkatársai az évek során illegálisan lehallgattak mintegy négyezer telefont. A királyi család tagjai éppúgy szerepeltek a listán, mint politikusok, híres színészek, sportolók, üzletemberek. A főszerkesztők utasították munkatársaikat rendőrök, hivatalnokok megvesztegetésére egy-egy információért. Ebből aztán „szenzációt” kreáltak. Félretéve minden sajtóetikát avatkoztak be emberek magánéletébe. Nem törődtek azzal, hogy indiszkréciójuk milyen fájdalmat, szenvedést okoz embereknek, családoknak. A szenzáció alapanyagának tekintették őket.

Ki, kivel, hol?

Mint várható volt, a parlamenti meghallgatások nem hoztak újat. Rupert Murdoch és fia, James biztosította ugyan a világot mélységes sajnálatáról (Murdoch: „Életem legmegalázóbb napja a mai”), de hangsúlyozták, hogy semmit nem tudtak a munkatársak csalásairól, törvénytelen magatartásáról. Hogyan is? A cégnek világszerte ötvenháromezer alkalmazottja van, forgalma évi harminchárom milliárd dollár. Ennek a News mindössze egy százalékát jelentette.

„Tessék már belátni, ilyen nagyságrend esetén nem tudok mindenkivel foglalkozni” – mondta a sajtócézár kioktató, atyai hangon a kérdező képviselőknek. Ők kételkedtek, mert öt évvel ezelőtt – akkor is a Guardian leleplezése nyomán – már elítélték a lap egyik munkatársát rendőrök megvesztegetéséért, telefonok lehallgatásáért. Erről sem tájékoztatták? Ugyanígy „nem tudott semmiről” Murdoch legközelebbi munkatársa és bizalmasa, Rebekah Brooks, a sajtóimpérium angliai főnöke sem. Pedig ő éppen a News főszerkesztője volt akkor, amikor a telefonlehallgatások fontos szerepet játszottak egy tizenhárom éves kislány halálában.

A News, amelyet a hatvanas évek végén vásárolt meg Murdoch, jó bulvárlapból – a feljegyzések szerint már Viktória királynő is olvasta – rosszhírű revolverújsággá alakult. Munkatársai illegálisan szerzett információi nyilvánosságra hozatalának nem szabott határt a jó ízlés sem. Közölték például Károly trónörökös mostani feleségével folytatott állítólagos telefonbeszélgetésének lehallgatott szövegét, amelyben a lap szerint elhangzott a kijelentés, hogy „szeretnék a tamponod lenni”. Hírhedtek voltak a lap szextörténetei. Ki, kivel, hol, hányszor. Jelszava: „Cicik, több cici és popsi.” Ezért a közbeszédben „screws” újságnak nevezték – szabad fordításban azt jelenti, hogy „dugások lapja”. Munkatársait a szakma megvetően „patkánybagázsnak” (Rat Pack) nevezte.

Ez volt Nagy-Britannia legnépszerűbb hetilapja. Ennek írásain csámcsogott az a közvélemény, amely most felháborodva ítéli el a News tevékenységét. Mielőtt azonban csóválni kezdenénk a fejünket, rögzítsük: szívesen vagyunk emberi tragédiák, mások nyomorúságának szemtanúi. A nyilvános lefejezéseknek, akasztásoknak nemcsak a középkorban volt több ezer fős közönsége, ma is van. Gyerekkoromban vásárokon mutogatták néhány fillérért a „kétszázötven kilós Micit” meg a „kezetlen, lábatlan jövendőmondót”. Mindegyik sátor tele volt.

Ezt az emberi vágyat elégítette ki a modern kommunikáció eszközeivel a News of the World, és teszik ezt hasonló hírközlő szervek. De feltűnő, hogy Angliában erre nagyobb a befogadó készség, mint a kontinensen. „A protestáns angol társadalomban a magánélet sérthetetlenségének elve hipokrita mentalitást eredményez, mert az embereket – elv ide, elv oda – igenis érdekli mások magánélete. Erről nem beszélnek, de ha egyedül vannak, olvasnak!” – mondta egy pszichiáter a BBC kerekasztal-beszélgetésében. A Harward Law Review pedig már 1890-ben tanulmányt közölt két angolszász elv, az információszabadság (right to know) és a magánszféra védelme (privacy) ellentmondásos voltáról.

A hátsó ajtó

De szerintem a társadalmi reakciónál érthetetlenebb, ahogy a rendőrség és a politika négy évtizeden át tűrte a lap garázdálkodását. Bár a Guardian már évekkel ezelőtt is felfedett néhány esetet a News munkatársainak törvénybe ütköző módszereiről, a politika nem reagált. A rendőrség tevékenysége pedig felületes nyomozásra szorítkozott. A vizsgálatokat enyhe ítélet követte, amely után az ügyet befejezettnek nyilvánították. Feltehető, hogy Rupert Murdoch hatalma, tekintélye tette „elnézővé” a hatóságokat és megalkuvóvá a rendőrséget.

Az Egyesült Államokban élő ausztrál származású üzletember tartja ellenőrzése alatt az angol írott sajtó harminchét százalékát. Övé a másik rosszhírű bulvárlap, a The Sun, az egykor nagytekintélyű, lassan elbulvárosodó The Times és vasárnapi kiadása, a Sunday Times is. Murdoch az első globális sajtócézár. Világszerte százhetvenöt sajtóorgánum, rádió, tévé, kiadóvállalat tartozik birodalmához. Köztük az Egyesült Államokban a Wall Street Journal, a Fox és Sky tévécsatorna, valamint a hollywoodi 20th Century Fox filmstúdió.

Murdoch politikai beállítottsága jobb-konzervatív. Rádiói és tévéállomásai az Egyesült Államokban a republikánusoktól is jobbra álló Sarah Palin Tea-Party mozgalma mögött állnak. Célpontjuk a demokrata Barack Obama. Angliában először Margaret Thatcher élvezte támogatását. Azóta valamennyi konzervatív miniszterelnökkel jó viszonyban volt. Kivétel a munkáspárti Tony Blair, akit barátjának is nevezett.

(A kérdésre, hogy miként jutott be a mindenkori miniszterelnökhöz, a meghallgatáson azt válaszolta: „Természetesen a hátsó ajtón.”)

A világszerte nagy visszhangot kiváltó botrány most cselekvésre késztette a hatóságokat. David Cameron miniszterelnök bejelentette a parlamentben, hogy bizottságot nevezett ki az ügy kivizsgálására, élén egy hivatásos bírával. „Meg kell állapítani, hogy miért mondott csődöt a politika és a rendőrség” – mondta. Hozzátette: „Vegyük tudomásul, nem egy rendőr, egy újságíró bűnéről van szó, hanem az egész rendőrség és politikai elit botrányáról. Mindnyájan érintettek vagyunk. Politika, média, rendőrség, minden párt, azok vezetői, beleértve magamat is.”

Így igaz. Cameron például figyelmeztetés ellenére megtette szóvivőjének azt az Andy Coulsont, aki korábban a News főszerkesztője volt, és ma azzal vádolják, hogy személyesen adott utasítást lehallgatásra, rendőrök megvesztegetésére. Az is kiderült, hogy Cameron tizenöt havi miniszterelnöksége idején eddig huszonhatszor találkozott Murdoch sajtóbirodalmának valamelyik vezetőjével. A kormányfő erre azt válaszolta a parlamenti vitában, hogy egyrészt nem tudott a Coulson elleni vádról, másrészt a találkozókat természetes PR-tevékenységnek tekinti. Általános vélemény szerint azonban a botrány megingatta David Cameron székét is. Nem kizárt az idő előtti választás sem.

A sajtó hatalma

Még rosszabb a helyzet a rendőrség esetében. A Scotland Yard főnöke, Sir John Stephenson és helyettese, John Yates lemondása jelzi a helyzet komolyságát. A BBC szerint Stephenson egy egészségügyi kúráját közvetítő révén a News fizette. Yates pedig – akinek a telefonját szintén lehallgatták – befejezettnek tekintett egy, a lap ügyében végzett nyomozást anélkül, hogy megvizsgáltatta volna annak a tizenhat zsákban lévő, tizenegyezer oldal feljegyzésnek a tartalmát, amelyet egy magándetektív gyűjtött össze a News munkatársainak telefonlehallgatásairól. A zsákok – írja a New York Times – öt éve porosodnak a Scotland Yard pincéjében.

Az utóbbi napokban számos dokumentum jelent meg a rendőrség és Murdoch újságíróinak együttműködéséről. Napirenden voltak évfordulók, születésnapok, testületi vacsorák. Ha az egyik intézményből valaki eltávozott, felvették a másikba. A meghallgatáson Stephenson elmondta, hogy a Scotland Yard negyvenfős sajtóosztályának tíz tagja dolgozott korábban Murdoch valamelyik lapjánál.

A Murdoch-ügy megtépázta a „fair” angol társadalom hírnevét; megfizethető alakok gyülekezetévé degradált egy klasszikus angol intézményt, a Scotland Yardot; felvetette az angol politikai pártok és politikusok befolyásolhatóságának gyanúját. Az egyetlen jó hír az ügyben, hogy van egy liberális lap, a Guardian, amely eleget tesz a sajtó hatalmat ellenőrző feladatának.

A News of the Word-ügy nyomán nyilvánossá vált probléma azonban nemcsak angol gond! – írja a Le Monde. Hanem minden, a checks and balances (ellenőrzés és kiegyenlítés) elvére épülő demokratikus rendszeré. A probléma nem a bulvársajtó, hanem a médiakoncentráció. Veszélyes, ha a hírközlő szervek jelentős része egyetlen magánkézben összpontosul. Ennél csak az rosszabb, ha a sajtókoncentráció államhatalommal párosul. Ezt hívják diktatúrának.

A pesszimisták persze azt mondják, minden marad a régiben. Az ember továbbra is voyeur marad, és mindig lesznek, akik ezt a kíváncsiságot sok pénzért kielégítik.