A fővárosi koldus és az állami segítség
Hiába ígér átalakítást, szerkezetváltást és új stratégiát az új vezérigazgató, hiába egyezik meg átmenetileg a szakszervezetekkel, a BKV alapvető gondjai változatlanok maradnak. A cég továbbra is óriási veszteséget termel, és hírek szerint a kicserélődött vezetésnek sincs jobb ötlete, mint a fővárosi közgyűléshez és a kormányhoz fordulni pénzügyi segítségért.
Lapértesülés szerint a főváros vezetése nem támogatja, hogy a BKV újabb, jelentős hitelfelvétellel még inkább eladósodjon, arról pedig hallani sem akar, hogy a cég helyett annak tulajdonosa, az önkormányzat vegyen a nyakába akár több tízmilliárdos adósságot.
Ennek előzménye az, hogy a vállalat a korábbi gyakorlatnak megfelelően nagy összegű hitelfelvételt vett tervbe a finanszírozáshoz. Miután azonban a pénzintézetek vonakodtak újabb hitelt nyújtani a 82 milliárd forintos adósságállományt maga előtt görgető cégnek, felmerült a vállalatnál, hogy az önkormányzat vegyen fel kölcsönt, vagy vállaljon garanciát.
Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója azt közölte az egyik napilappal, amíg nem zárulnak le a kormányzattal a BKV-t érintő finanszírozási tárgyalások, legfeljebb kisebb összegű, megújított kölcsönöket vehetnek fel. A lap úgy tudja, a közelmúltban Demszky Gábor főpolgármester ismét jelezte Gyurcsány Ferenc kormányfőnek a BKV finanszírozási gondjait. A kormányzattal folytatott tárgyalásokat azonban lassíthatja, hogy a megbeszélések egyik kulcsszereplője, Szabó Pál szakminiszter éppen a napokban mondott le.
Az eseményeket látva az olvasónak déja vu érzése támad. A korábbi BKV vezetés is a fővárostól és a kormánytól várt anyagi segítséget, és ebben kapóra jött neki a cégnél meghirdetett sztrájk. Sokkal egyszerűbb és kockázatmentesebb támogatást kérni, mint belefogni a már többször meghirdetett struktúra és működés átalakítási intézkedésekbe. Pedig ezek nélkül a BKV továbbra is egy feneketlen zsák marad, ahova számolatlanul öntik az adófizetők pénzét. Persze aligha várhatunk változást, ha a cég a politika játékszere marad, és a személyi kérdések és belső pozícióharcok fontosabbak, mint a racionális gazdálkodás.
