Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.

2010. december 12., 13:06

A költségvetési lyukak befoltozására használja a kabinet a bankadóból és válságadókból származó pluszpénzeket – reagált Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő Orbán Viktor Vilniusban tett kijelentésére. A kormányfő a litván fővárosban úgy fogalmazott: a magyar kormány „nem szokványos eszközökkel” igyekszik felélénkíteni a gazdaságot.

2010. december 12., 11:33

A cégek marketingesei vajon miért jellemzően szexista sztereotípiákban képesek csak gondolkodni még mindig, ha a nők eszükbe jutnak fogyasztóként?! Általában a kormányok gazdasági stratégái sem kezelik értékén a lakosság felét kitevő csoportot. nem csoda, ha alig akad tucatnyi olyan ország, ahol gender-szemlélettel tervezik a gazdaságot. Svédországban szóba sem jöhet más. Nyamko Sabuni egyenjogúsági miniszter újabb százmilliókkal akarja jobb helyzetbe hozni a vállalkozó kedvű nőket.

2010. december 12., 10:24

A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressz-tesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak - fejtette ki a hétvégén Madridban az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.

2010. december 11., 10:45

Válság a világban, válság az építőiparban – és mégis akad az ágazatban olyan vállalkozás, amelyik talpon marad, sőt, stabil. Erről tanúskodik a Strabag SE minap közzétett háromnegyed éves mérlege.

2010. december 11., 06:18

Jelentősen átalakulhat jövőre a béren kívüli juttatások alkalmazása, köszönhetően annak, hogy alapvető változások lépnek életbe a szabályozásban.

2010. december 10., 15:55

A fogyasztói árak novemberben 0,3%-kal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,2%-kal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Piaci elemzők is 4,2 százalékos éves inflációt vártak - írja az MTI.

2010. december 10., 08:43

A következő években Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, s esetleg Bulgáriában is megjelenhet zenei fesztiválokkal a Sziget Kft. - mondta Gerendai Károly ügyvezető a Világgazdaság pénteki számában.

2010. december 9., 19:15

"Alapvető hiba" volt a Moody's Investors Service hitelminősítő részéről Magyarország adósosztályzatának visszaminősítése - mondta a BBC-nek Martonyi János. A magyar külügyminiszterrel e héten tett egynapos londoni látogatása idején a BBC News - a brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziója - készített interjút. A közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban sugárzott, HardTalk című félórás napi interjúműsorban a Moody's-leminősítés és a magyar költségvetés általános helyzete mellett szó esett a magyarországi médiaszabályozásról, az Alkotmánybíróságról és a romaellenes megnyilvánulásokról is.

2010. december 9., 18:22

A fejlesztési miniszter mostantól kihirdetheti a lakossági gázárat - derült ki a december 3-ai Magyar Közlönyben megjelent törvénymódosításból, illetve az ehhez kapcsolódó végrehajtási miniszteri rendeletekből. A korábbi bejelentések alapján életbe lép az új támogatási fogyasztásalapú gázár támogatási rendszer, de megmarad a régi szociális kompenzáció rendszere is.

2010. december 9., 16:38

A T-Mobile hálózatába tartozó telefonszámokat nem lehet hívni és a hálózatból sem lehet hívást kezdeményezni, a többi szolgáltatónál egyelőre nem tudnak országos hibáról - tudta meg az MTI. Nem csak a telefonálás, a mobilinternet is akadozik országszerte a T-Mobile hálózatában, valószínűleg a vihar miatt. Az MTI úgy értesült, hogy a hiba elhárítása folyamatban van. Egyes értesülések szerint a szélvihar megrongált egy átjátszótornyot, ez okozza a meghibásodást.