Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.

2010. december 19., 11:46

A 2010-es évnek ugyan vége, de ez Ausztriában sem jelenti azt, hogy nem csúsznak át lezáratlan ügyek a következő esztendőre. Ráadásul ezek némelyike örökzöldnek mondható, hiszen váltakozó hőfokon jó ideje fel-fellángol a vita. Közülük több a közvéleményt is foglalkoztatja – ezekből nyújtunk át egy csokrot a szervuszausztria.hu olvasóinak.

2010. december 19., 10:27

Mind Londonban, mind Budapesten megosztottak az elemzők a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntő ülése előtt, az 5,5 százalékos alapkamat újabb 25 bázispontos emelésére a budapesti szakértők pontosan fele szavazott - írja az MTI.

2010. december 18., 18:20

A Facebook lett a legjobb munkakörülményeket biztosító amerikai nagyvállalat - derül ki az egyik amerikai munkaerőpiaci szakportál felméréséből.

2010. december 18., 08:33

Január elsejétől 4-12 százalék között drágulnak egyes postai díjak a nemzeti fejlesztési miniszter legújabb rendeletmódosítása szerint - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

2010. december 17., 22:51

Amerikai kutatók egy 44 éves nő agyát tanulmányozzák, akiről kiderült, hogy szó szerint nem ismeri a félelmet. Eredményeikről csütörtökön számoltak be egy nemzetközi tudományos folyóiratban.

2010. december 17., 16:52

Nemzetközi ingatlanszakmai nívódíj, második helyezés a magyar ingatlanfejlesztési pályázaton – ezzel is dicsekedhet a STRABAG MML Kft. Vermesy Sándor, a STRABAG SE cégcsoporthoz tartozó Magas és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. ügyvezető igazgatója az ilyen örömökről, de a gondokról is beszélt a Szevuszausztria.hu-nak adott interjúban.

2010. december 17., 12:58

Január elsejétől 4-12 százalék között drágulnak egyes postai díjak a nemzeti fejlesztési miniszter legújabb rendeletmódosítása szerint – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A szabvány levél küldemény díja 80 forintról 90 forint nő. Ez 12,5 százalékos áremelést jelent. Elsőbbségi küldeményként az ár 105 forintról 115 forintra emelkedik, ami 9,52 százalékos drágulást jelent. A levelezőlap és képes levelezőlap díja nem változik: elsőbbségi küldeményként 105 forintért, egyébként pedig 80 forintért továbbítja a posta.

2010. december 17., 07:55

Minden idők legnagyobb összegű fogyasztóvédelmi megállapodása született meg a francia Danone amerikai érdekeltsége (Dannon) és 39 szövetségi állam között: a Dannon 21 millió dollárt fizet annak a vizsgálatnak a lezárásaként, amit azért indítottak, mert nem bizonyított, illetve eltúlzott a cég probiotikus termékeiről állított jótékony egészségügyi hatás. Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) közlése szerint a megállapodás értelmében a Dannon vállalta, ejti azokat az állításokat, amelyek szerint a vállalat egyes probiotikus termékei segítenek az emésztésben, illetve a megfázások megelőzésében.

2010. december 17., 05:22

További leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Görögország már most sem befektetési ajánlású – vagyis "bóvli" – kormánykötvény-adósi besorolását csütörtökön a Moody's Investors Service.

2010. december 16., 08:30

Külföldi óriáscégek fordultak a magyar kormány politikája miatt az Európai Bizottsághoz. Balázs Péter, volt uniós biztos szerint az extraadókat nem sarc formájában kell kivetni. A kormánynak tárgyalni kellett volna a multikkal, ami azonban nem történt meg.

2010. december 16., 04:52

Újabb történelmi csúcsot ért el az üzemanyag ára. A benzinért literenként átlagosan 358, a gázolajért pedig 345 forintot kell fizetni.