Novemberben 4,2%-kal nőttek a fogyasztói árak
A fogyasztói árak novemberben 0,3%-kal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,2%-kal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Piaci elemzők is 4,2 százalékos éves inflációt vártak - írja az MTI.
Az idén az első 11 hónapban átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A maginfláció novemberben 0,2 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,9 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 4,7 százalék, az egyhavi 0,4 százalék volt.
A KSH múlt havi közlése szerint a fogyasztói árak októberben 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Az idén az első tíz hónapban átlagosan 5,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A maginfláció októberben 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,8 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi áremelkedés 4,4 százalék, az egyhavi 0,6 százalék volt.
Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője az adatokat elemezve az újságíróknak kiemelte az élelmiszerek és az üzemanyagok tizenkét havi áremelkedését. Mint mondta, az élelmiszerek drasztikusan drágultak az elmúlt hónapokban. Az üzemanyagok éves áremelkedése pedig 14 százalék volt novemberben. Hozzátette: a decemberből eddig eltelt két hétben is mindkétszer üzemanyag áremelkedést jelentettek be, így várható, hogy ez ebben a hónapban is jelentősen felfelé fogja tolni az inflációt.
A főosztályvezető megjegyezte, hogy az átlag felett drágult a háztartási energia, bár ősz óta a szabályozott áras körben nem történt igazán változás. A palackozott gáz ára azonban 22,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Javította az inflációs adatot, hogy a szolgáltatások csak átlag alatt drágultak - tette hozzá a szakember. A KSH közlése szerint egy hónap alatt az élelmiszerek árai 1,1 százalékkal emelkedtek. Nőtt 4,2 százalékkal az étolaj, 3,9 százalékkal az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs), 3,7 százalékkal a száraztészta, 2,6 százalékkal a liszt, 2,3 százalékkal a péksütemények, 2 százalékkal a tej, 1,7 százalékkal a sajt, 1,6 százalékkal a párizsi, kolbász és 1,4 százalékkal a kenyér ára.
Az átlagosnál nagyobb mértékben, 0,5 százalékkal drágultak a ruházkodási cikkek, míg az egyéb cikkek esetében átlaggal megegyező volt a növekedés. Ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 0,4 százalékkal nőtt. A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek körében kismértékű, 0,1-0,1 százalékos áremelkedést volt. A szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások ára átlagosan 0,2-0,2 százalékkal csökkent egy hónap alatt. Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,9 százalékkal emelkedtek. Ezen belül 32,7 százalékkal nőtt az idényáras élelmiszerek, 19,4 százalékkal a liszt, 17,4 százalékkal az étolaj, 15,2 százalékkal a sajt, és 7,4 százalékkal a tej ára.
A KSH közlése szerint az EU 27 tagországában 2010. októberében a fogyasztói árak a harmonizált adatok szerint átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak, mint 2009. októberben. Árcsökkenés volt megfigyelhető Írországban (0,8 százalék), míg a legnagyobb áremelkedést Romániában (7,9 százalék) és Görögországban (5,2 százalék) mérték.
(MTI)
« VisszaVideók
2010. december 10. 09:00
Év végéig felével nő a P+R parkolók száma a budapesti agglomerációban
További videók » Kitekintő
Magyarság
·
Fidelitas: a kormány egyetlen magyarról sem mond le
2010. december 10. 15:00
·
Szélsőséges román szervezetek megfosztanák Tőkést román állampolgárságától
2010. december 10. 13:42
·
RMDSZ–EMNP-összefogást sürget Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere
2010. december 10. 12:35
·
Megkezdte működését a tudositok.hu videoportál
2010. december 10. 12:29
Tovább » Európai Unió
·
A Duna TV szolgálja ki műsorokkal a külföldi televíziókat az EU-elnökség alatt
2010. december 10. 14:50
·
Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága az új magyar alkotmányról tárgyalt
2010. december 10. 14:34
·
EU-elnökség: Martonyi szerint a gödöllői kastély a sokszínűség szimbóluma
2010. december 10. 13:29
·
Gémesi: Gödöllő az uniós rendezvények jó háttere kíván lenni
2010. december 10. 13:10
Tovább » Levél az MTI-nek|Impresszum|Törvényi