Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. november 17., 06:51

A londoni elemzők közül, akiket Matolcsy György a pénzvilág kalózainak nevezett, Neil Shearineg a Capital Economics-tól úgy reagált, hogy ők alapos és megfontolt elemzésekre építik kutatásaikat, ezért akik olvassák ezeket a tanulmányokat, azok közül a legtöbben remélhetőleg látják is ezt.

2012. november 16., 21:54

A kormány ezen a héten véglegesítette az új magyar adórendszert – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A korábbi átmeneti adónemeket kivezeti az adózásból, a bankadót végeleges adónemként rögzíti a 2013-as mértéken, és kivezeti a különadókat, de a társasági adó három kulcsossá válik: 10 százalékos kedvezményes, 19 százalékos általános és 50 százalékos speciális kulcsot vezet be. Közlemény – írja azt NGM.

2012. november 16., 18:18

A várakozásoknak megfelelő, élénk forgalom jellemezte a BÁV 61. művészeti aukcióját. A megszokott nívós kínálatot számos kultúrtörténeti ritkaság gazdagította. Az árverési tárgyak legnagyobb része gazdára talált, jó néhány közülük a kikiáltásinál jelentősen magasabb áron.

2012. november 16., 13:23

Az IMF-kommunikáció egy éve, avagy pávatánciskola haladóknak – November 17-én ünnepeljük az egyéves évfordulóját annak, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján megjelent közlemény szerint a kormány tárgyalásokat kezd az IMF-fel egy új típusú együttműködésről.

2012. november 16., 09:14

Szeptemberben 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Idén szeptemberben kettővel kevesebb munkanap volt, mint tavaly, a munkanaphatástól megtisztított index 0,6 százalékos növekedést jelez – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2012. november 16., 09:12

Nem messze Washingtontól, a Blue Ridge hegyei táján ma már csak nyomai találhatók egy egykor óriási titkos katonai tábornak. A második világháború utolsó éveiben németek, osztrákok ezreit és magyarokat is képeztek ki itt felderítésre, a lélektani hadviselés ismereteire: túlnyomórészt olyan európai menekülteket, akik anyanyelvi szinten beszéltek németül. Köztük zsidó származásúakat, de ott volt Camp Ritchie-ben például Thomas Mann fia, Klaus is. HELTAI ANDRÁS írása az amerikai hadsereg egy különleges alakulatáról.

2012. november 16., 07:28

A Scotwork Hungary megtartotta első sajtóreggelijét, melynek keretében a cég ügyvezető igazgatója Papp Zoltán és a vezető tanácsadó Tollas Attila kalauzolták el az újságírókat a tárgyalás világában. Az eseményen szó volt többek között arról is, hogyan változtatta meg a gazdasági válság a tárgyalások menetét.

2012. november 16., 05:18

A befektetési bankárok és a hedge fundok menedzserei a pénzvilágai kalózai, akik azzal foglalkoztak, hogy ellopták a befektetők pénzét – erről olvasott könyvet Matolcsy György, derül ki a miniszter mostani Heti Válasz-cikkéből.

2012. november 15., 14:46

Az LMP véleménye szerint elsősorban nem az európai trendeknek köszönhető a GDP csökkenése, hanem annak a Matolcsy Györgyhöz köthető gazdaságpolitikának, amelyik „tönkretette a gazdaságot” – jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.

2012. november 15., 11:11

EUR/USD nem egyértelmű szvingel, inkább bikás. 1.2768 felett tovább felfelé. Célok: 1.2787 esetleg tovább 1.2817-ig. Short pozicíók 1.2708 alatt. Célok: 1.2689, esetleg tovább 1.2659 -ig.

2012. november 15., 11:00

Ascher Tamás a harcos színházról

A Katona József Színház Kossuth-díjas főrendezője most állította színre a Pinokkiót. A 168 Órának arról is beszél: kimondottan rossz a közérzete attól, ahogyan manapság politikai alapon karolnak fel elavult ízlést, kártékony ideológiát. MARTON ÉVA interjúja.

2012. november 14., 17:59

A kormány jövőre is folytatja az adórendszer átalakítását, így többek között célzott adókedvezményekkel segíti a munkahelyek megőrzését, jön a kisadózók tételes adója és a tranzakciós illeték, valamint újabb három kisadó szűnik meg – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) A megújuló Magyarország adópolitikája című összegzésében.

2012. november 14., 15:25

A Fővárosi Törvényszék első fokú, megismételt eljárásában szerdán nem jogerősen ismét úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára vonatkozóan.