Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2013. január 29., 06:48

Miközben Magyarország arra készül, hogy két után először devizakötvénnyel rukkoljon ki a nemzetközi pénzpiacokon, erős emlékeztetőt kapott arról, hogy milyen kihívásokkal is kell szembenéznie.

2013. január 28., 11:28

Elemzik az Európai Bizottság levelének tartalmát és az állásfoglalásról tájékoztatják a testületet – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel annak kapcsán, hogy a bizottság a vízügyi irányelv megsértése miatt indított kötelezettségszegési eljárásban úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak múlt csütörtökön.

2013. január 28., 05:35

A kiskereskedelmi értékesítés volumenének novemberi 4,1%-os csökkenésében az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő-állomások, a bútor- és műszakicikk-üzletek, valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletek eladásainak visszaesése volt meghatározó – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2013. január 27., 17:20

Meglódult a héten a Brent, és ennek érezhető hatás volt a finomított termékárakra, a forint mozgása viszont nem befolyásolta az árakat. A nagyobb emelésre most a benzinesek készülhetnek, de a dízelesek sem maradnak majd ki. A dízel legfeljebb 2-3 forintos a benzin esetén viszont 5-6 forintos áremelés is elképzelhető – írja a Portfolio.hu.

2013. január 27., 17:08

Fásult pedagógusok, csalódott, jogkörüktől megfosztott intézményvezetők, forráshiány miatt megszűnő fakultációk és állástalan tanárok. Várható következményei ezek a Fidesz és a KDNP oktatáspolitikájának, az iskolák államosításának. A budai Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárai az oktatási államtitkárnak címzett nyílt levelükben tiltakoztak az intézkedések ellen. Az interneten is aláírható petíciójukhoz több szakmai szervezet és főleg vidéki iskolák is csatlakoztak. Közben az államosított intézmények központi gondnoksága, a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ körlevélben tiltotta meg a tanároknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak. A „Szilágyiban” azonban most sem hallgatnak. HERSKOVITS ESZTER írása.

2013. január 26., 09:00

Jók az esélyek arra, hogy az EU az idén megszünteti Magyarországgal szemben a túlzottdeficit-eljárást, a magyar kormány növekedési várakozásai azonban valószínűleg túl derűlátónak bizonyulnak – jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

2013. január 25., 09:27

Felső-Szilézia fővárosában a legjobb élni a legújabb adatok szerint. Mint a Dziennik Gazeta Prawna cikke írja, Katowicében az átlagos fizetés havonta 5 000 zloty (kb. 350 ezer Ft), ugyanez például Bialystokban nem egész 3 000. Ugyanakkor a lakások ára szintén Katowicében a legalacsonyabb.

2013. január 25., 06:15

Budapest az utolsó előtti helyen kullog az európai nagyvárosok között a luxuscikkeket kínáló boltok számát tekintve, több jelentős világmárka nem is található meg nálunk.

2013. január 24., 20:23

A legnagyobb valószínűséggel nem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hanem egy nála „kevésbé prominens”, de szintén Orbán Viktor miniszterelnök szövetségesének tekinthető jelölt veszi át a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki tisztségét a márciusban esedékessé váló váltás során – vélekedtek csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

2013. január 24., 19:17

A forint az euróval szemben kissé gyengült csütörtökön, a többi fő devizával szemben viszont erősödött.

2013. január 24., 18:17

15 nap alatt kell dönteniük a pedagógusoknak – A nyugdíjfolyósító szervek átlagosan 30-70 nap alatt állapítják meg, hogy valaki mekkora nyugdíjra számíthat, a 62. évüket betöltő pedagógusoknak azonban csak 15 napjuk lesz arra, hogy eldöntsék, a nyugdíjat vagy a munkabért választják-e.

2013. január 24., 17:47

Putyin–Orbán-találkozó: A Kreml tulajdonrészt kérne – A paksi atomerőmű felújítása, illetve bővítése, a beruházásban való orosz részvétel lesz a vezértémája Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor január 31-én esedékes moszkvai tárgyalásának.