Kelet-Európában még mindig nem állt le a tőkekivonás

A nyugati bankokat és felügyeleti hatóságokat tömörítő Bécsi Csoport azt állapította meg, hogy tavaly a 3. negyedévben lassult ugyan Kelet-Európában a tőkekivonás folyamata, ám nem állt le és nem fordult meg.

2013. január 25., 07:14

A nyugati pénzintézetek július és szeptember között 0,5 %-kal csökkentették kitettségüket a térségben, ami azt jelenti, hogy 2011 közepe óta a GDP-hez viszonyítva immár 4,6-nyi forrást rendeltek haza ottani leányvállalataiktól, írja a Bloomberg. Magyarország és Szlovénia esetében az említett három hónap alatt a kivonás a bruttó hazai termék minimum 2 %-nak felelt meg, ugyanakkor Szlovákiába és Montenegróba jelentős pénzmennyiség áramlott be.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.