Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2011. január 17., 15:47

A legrosszabb helyre építene gyalogoshidat a kormány. Látványos gyalogoshídról és 2014-re felújított várbazárról beszélt Fellegi Tamás nemzeti erőforrás miniszter a TV2 Tényeknek.

2011. január 17., 13:27

Az MTI-nél lényegesen alacsonyabb árbevétellel és költségvetéssel kalkulál a Független Hírügynökség új tulajdonosa - tudta meg az mfor.hu. A B&P Braun & Partners hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy megvásárolta a céget, melyet az MTI versenytársává tennének. Mfor.hu-háttér.

2011. január 17., 12:33

Kommunikációs ellentámadásba lendült az Orbán-kormány az elmúlt napokban: hetekig tartó bénultság és kapkodás után végre érzékelhetően jól megtervezett forgatókönyv szerint igyekeznek elterelni a belső és külső figyelmet a kritikus témákról, a bírálatok össztüzében álló médiatörvényről, a különadókról, a magán-nyugdíjpénztárak tönkretételéről. A központi jelszó a megújulás, ennek két fő eleme pedig az Új Széchenyi Terv és a február végére ígért reformcsomag.

2011. január 17., 06:35

Mintegy 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt, ez már most látszik - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Harkányban, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség konferenciáján.

2011. január 17., 04:57

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vállalkozóknak és a sajtó képviselőinek Budapesten bemutatta az Új Széchenyi Tervet (ÚSZT) ; a programmal a kormány célja a gazdasági növekedés beindítása, majd erősítése, az ország versenyképességének javítása és a foglalkoztatottság bővítése.

2011. január 16., 17:47

Nem várható magyar munkavállalói „roham” Ausztriába és Németországba, azután, hogy a két európai uniós tagállamban az idén májustól korlátozások nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-, illetve kelet-európai országok – köztük Magyarország – állampolgárai – mondta a Foglalkoztatási Hivatal (FH) Nemzetközi és Migrációs Főosztályának vezetője. Kovács Géza hangsúlyozta: aki akart, az a különböző kétoldalú egyezmények alapján már eddig is tudott munkát vállalni ebben a két országban, az úgynevezett „tizenkét hónapos szabály” értelmében pedig ha valaki már egyéves munkaviszonnyal rendelkezett ezekben a tagállamokban, a továbbiakban szabadon vállalhatott munkát.

2011. január 16., 14:40

A világszerte több mint egymilliárd embert foglalkoztató mezőgazdaság súlyos válságban van, mivel az egyre szűkösebben rendelkezésre álló víz fő fogyasztójának számít, miközben hatalmas mennyiségű üvegházgázt állít elő - figyelmeztet a Worldwatch Institute elemzésében. A klimatológiával, energetikával, mezőgazdasággal és a zöld gazdasággal foglalkozó kutatóintézet jelentése szerint az élelmiszertermelésbe és a vízügybe való beruházások valóságos forradalmára van szükség ahhoz, hogy elkerülhető legyen a készletek hosszú távon fenyegető kimerülése.

2011. január 16., 06:06

A svájci frank legnagyobb heti veszteségét könyvelhette el a héten az euróval szemben az utóbbi két évben azután, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) és az alpesi ország döntéshozói szerint az erős frank megöli a gazdasági növekedést és az eurózóna adósságválságával kapcsolatos félelmek csökkentek.

2011. január 15., 15:32

Noha Szalai Annamária azt állította, hogy az általa vezetett médiahatóság szükség esetén az uszító hangvételéről hírhedt, nagy olvasottságú Kuruc.info ellen is fel tud lépni, ez erősen kétséges. Egyes szakértők szerint a tiltás amúgy sem lenne megoldás, sőt, az ominózus portálra nem sajtótermékként kellene tekinteni.

2011. január 14., 18:16

A munkanélkülieknek járó, nagylelkű, hosszú távú jóléti juttatások korának vége - ezt mondta Orbán Viktor a Wall Street Journalnak csütörtökön. A konkrétumokra még várni kell.

2011. január 14., 16:11

A miniszterelnök szerint nem lehet elbújni a munka elől, és helyette szociális juttatásokat remélni. Orbán Viktor ezt az Új Széchenyi-terv bemutatóján hangsúlyozta, ahol közölte: Magyarországot ésszerűen újjá kell szervezni, a gazdaságpolitika középpontjába a munkát kell állítani. A a kormányfő arról is szólt, hogy a kormány fél év alatt stabilizálta a hamisított költségvetést.

2011. január 14., 09:16

A megújulás gazdaságpolitikájába nem férnek bele a megszorítások, ezért nem is lesznek, strukturális átalakításokra, a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést támogató és a hitelességet tovább erősítő intézkedésekre viszont szükség van - a miniszterelnök szóvivője szerint erről szól az az interjú, amelyet Orbán Viktor adott a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak.