A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2012. május 22., 09:40
A Fidesz frakcióvezetője közölte: a jövő héten tájékoztatni fogja a Fidesz elnökségét az ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel a párt- és kampányfinanszírozásról folytatott egyeztetésekről. Arra a kérdésre, hogy akár Orbán Viktorral is vitába száll-e ebben a kérdésben, úgy válaszolt: a kormányfővel lehet értelmes vitákat folytatni.
2012. május 22., 08:32
A Gazeta Wyborcza lengyel baloldali liberális napilap hétfői száma szerint Magyarország pénzügyeinek katasztrofális helyzete a jelen kormány által bevezetett adóterhek következménye.
2012. május 21., 21:31
Magyarországon nem kerül forgalomba az abortusztabletta - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfő este.
2012. május 21., 19:42
A kormány azt állítja, hogy a fogyasztást akarja terhelni a munkaerő helyett. A tranzakciós adó fogyasztási adó, és mint ilyet, a fogyasztóknak kell fizetniük - mondta a K&H Csoport vezérigazgatója. A bankvezető utalt rá, hogy a kormány és a bankok megállapodtak arról, hogy tárgyalnak egymással, most pedig ezt hiányolják.
2012. május 21., 18:39
Leszakadt az álmennyezet a siófoki Tesco áruházban hétfőn kora délután, többen könnyebben megsérültek - közölte Páli Richárd, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
2012. május 21., 18:05
A kormány újabb frontot nyit Európa elleni „szabadságharcában”. Ezúttal a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága kap sallert. A bíróság egy korábbi hasonló döntését megerősítve elfogadta ugyanis a vörös csillag viselése miatti vétségben elmarasztalt kérelmező panaszát, és leszögezte, hogy az ítélet a véleménynyilvánítási szabadság indokolatlan korlátozása.
2012. május 21., 17:28
Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az európai uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról.
2012. május 21., 17:13
Az 1930-as gazdasági világválság után alapított Nemzetközi Valutaalap (IMF) főként gazdasági krízisek megelőzésére jött létre, céljai között az árfolyam-stabilitás biztosítása, a gazdasági növekedés elősegítése, valamint fizetési mérleg-problémákkal küszködő országoknak átmeneti pénzügyi segítség nyújtása szerepelt. Az IMF kölcsönönként feltételeket szab meg, amelyek célja a pénzügyi problémákhoz vezető okok orvoslása. A feltételek leginkább a kormányzati kiadások és támogatások csökkentését, a nemzetközi kereskedelem akadálymentesítését és bizonyos cégek privatizációját tartalmazták.
2012. május 21., 16:16
Módosítaná a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt Selmeczi Gabriella (Fidesz); az Országgyűléshez hétfőn benyújtott javaslattal a képviselő biztosítaná, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe idén visszalépő tagok követelését állampapírban, illetve készpénzben utalják át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYACSA) számára.
2012. május 21., 15:21
Folytatódik a Nokiánál a leépítés- Több százan találtak már állást a korábban elbocsátottak közül
2012. május 21., 15:04
Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitűzött céldátumhoz képest - így értelmezte a román média a román miniszterelnök egyik gazdasági tanácsadója kijelentését, miszerint irreális az eredeti céldátum fenntartása.
2012. május 21., 13:13
2012 első negyedévében tovább folytatódott a magyar lappiac zuhanása. Politikai lapok vesztese a Magyar Nemzet, a hetilapoké a Heti Válasz. Már sem negyedéves, sem éves alapon nem volt olyan nagyobb lap az általunk vizsgáltak között, mely növelte volna az értékesítését. Mfor.hu-háttér.
2012. május 21., 12:39
Egyre egyértelműbb fordulat látszik kibontakozni az európai válságkezelésben: a G8 tanácskozásán a növekedés ösztönzése került a középpontba, Obama elnök is erre biztatta kollégáit. A megoldás persze nem lesz egyszerű, a görög helyzet is teljesen bizonytalan. Hazánk esélyeit rontja, hogy az Orbán-kormány éppen az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit a világ vezető hatalmai tenni szándékoznak.
2012. május 21., 10:08
Míg sokak szerint a biztos és jól fizető munkahelyhez a műszaki képzésen keresztül vezet az út, egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a bölcsészek is egyre keresettebbek a munkaerőpiacon – adta hírül a Huffington Post-ra hivatkozva az eduline.hu.
2012. május 21., 08:39
Roham lehet a postákon, hiszen ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket. Ön kitöltötte már a söralátétet?
2012. május 21., 05:31
A KSH jelentése szerint márciusban a nettó bérek megegyeztek az egy évvel korábbival, ami az infláció miatt 5,2%-os reálbércsökkenést jelent. A közmunkán kívül az állások száma is csökkent, vagyis a kormány 2 éves kalandorpolitikája a gazdaságban teljes csődöt mondott. Az LMP meggyőződése, hogy fel kell adni a bajok jelentős részéért felelős egykulcsos adót, és a felső középosztály feltőkésítése helyett a társadalmi szétszakadás megakadályozására kell koncentrálni.