Maflás – Elrontott térdműtét miatt került a pornóiparba Kovi

Őszintén vall életéről a volt pornófilmrendező Csernus Imrének.

2021. június 16., 12:34

Szerző:

Egyszer fenn, aztán lenn. Ez lehetne a mottója a Maflás című műsor következő adásának, amelyben csütörtökön Kovács István Kovi lesz a vendég, aki egyik napról a másikra a körülrajongott felnőttfilmproducerből munkanélkülivé vált. A holnapi adás sem lesz izgalmaktól mentes, hiszen a rendező és producer üzletember sok érdekességet elárul magáról. A többi közt azt, hogy teljesen megzuhant, amikor véget ért a „pornófilmes karrierje”. Azt is mondta, hogy pánikrohamai voltak, az ágyból se tudott kikelni, bánatában evett, és 202 kilóra hízott. 

Elmeséli azt is, milyen volt „25 évig az élet napos oldalán sütkérezni”. Kovi pornófilmrendezőként rengeteget dolgozott, életében a pénz és a dicsőség sem maradt el, de mint mondta, nem egyszer kezdte az életét a nulláról. Harminc évvel ezelőtt egy elrontott térdműtét miatt hagyta ott fotóriporteri karrierjét. Ekkor váltott először munkát:, a pornóiparhoz került. 1994-ben rendezte a legelső felnőttfilmjét, és minden díjat elnyert ebben a műfajban, amit csak lehetett.. Kovi a csúcson volt, sosem gondolta, hogy egyszer véget érhet ez a fényűző élet.


Fotó: 168.hu / Karancsi Rudolf

Kiderült az is, hogy a totális csődöt számára az internet térhódítása jelentette, ugyanis akkor már nem vásároltak az emberek pénzért pornófilmeket, mert bárki ingyen letölthette azokat a világhálóról. Kovi azt mondta, egyik hónapban még tele volt munkával a naptára, aztán egyik pillanatról a másikra eltűntek a megbízásai. Az üzletember beszélt arról is, hogy ha a felesége nem lett volna, és nem tartotta volna benne a lelket, akkor már nem élne. Ha kíváncsi, hogy alakult Kovi élete, nézze meg a beszélgetést csütörtökön 19 órakor, itt, 168.hu-n, a 168 Facebook oldalán és Youtube csatornáján is sugározzuk.

(Kovács István, művésznevén Kovi, fotóriporter, felnőttfilm-producer Csernus Imre Maflás című műsorában Budapesten 2021. június 15-én. Fotó: 168.hu / Karancsi Rudolf)