Négyen már beismertek a Völner-Schadl-ügyben

A főszereplők még nem kerültek sorra a mostani előkészítő ülésen.

2023. február 17., 18:42

Szerző:

Mint korábban beszámoltunk róla, az előkészítő ülléssel megkezdődött a Völner–Schadl-per a Fővárosi Törvényszéken. Az előkészítő ülésről a 24.hu részletesen beszámolt, íme a nap hat legfontosabb szereplője:

P. M., az ügy huszonkettedrendű vádlottja bűnsegédként, vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásában ismerte el bűnösségét: 2 év, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést és nyolcmillió forintos büntetést kapott.

P. B.-nek, a végrehajtói kar volt hivatalvezetőjének a vádak szerint szerepe volt abban, hogy azokat a végrehajtókat nevezzék ki, akiket Schadl javasolt. Az ügyészség szerint végrehajtó-jelöltek pályázatait ő pontozta felül Schadl kívánalmának megfelelően, majd felterjesztette őket az Igazságügyi Minisztériumhoz. Mivel beismerte bűnösségét, ez később a Schadl-Völner párosnak jelentősen ronthatja a pozícióit. Büntetésül hárommillió forint pénzbüntetést kapott és soha többé nem dolgozhat közszolgálatban.

B. L. tizenkilencedrenű vádlott is beismerte a bűnösségét, mivel megvalósult a bűncselekmény, büntetése 2 év, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtön és tizenöt millió forintos pénzbüntetés.

A vádat (hivatali vesztegetés elfogadását) szintén elismerő tizenhatodrendű vádlott P. B. másfél évet kapott három év próbaidőre felfüggesztve, egymillió forintos pénzbüntetés mellett.

Schadl apja és Schadl felesége egyaránt nem tettek beismerést – őket pénzmosással vádolják.

A Fővárosi Törvényszék közleményt adott ki az előkészítő ülésről. E szerint a Központi Nyomozó Főügyészség az ügy I. rendű terheltjét vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, hivatali helyzettel egyéb módon történő visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, vesztegetést állítva és üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, felbujtóként elkövetett kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolja.

Társaival szemben többek között vezető beosztású hivatalos személy által, az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, társtettesként, különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette, illetve hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatalai vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat.

A mai előkészítő ülésen a vádirat ismertetését követően a bíróság hét vádlottat hallgatott meg, ebből a fentebb bemutatott négy elismerte bűnösségét, a többiek ragaszkodtak a tárgyaláshoz való jogukhoz. A mostani beismerő nyilatkozatok elfogadásáról a a törvényszék 2023. február 27-én hoz döntést. Az előkészítő ülés 2023. február 21-én és 23-án folytatódik, jövő héten pedig a tizennegyed- és tizenötödrendű vádlott – akik ma nem tudtak ott lenni az ülésen – jelenhet meg a bíróság előtt.

(Képünkön Völner Pál, akkor még nem a bíróságon, hanem a parlamentben. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.