Eljött az ötödrendű vádlott napja a Völner-Schadl perben

Rogán Antal, Borkai Zsolt és „lecsúszott újságírók” is szóba kerültek a bíróságon csütörtökön.

2023. június 1., 14:22

Szerző:

Schadl György és R. Róbert nevetgéltek, Völner Pál pedig lemondóan legyintett az ötödrendű vádlott vallomásának ismertetésekor. Schadl A. Tamás vallomásának ismertetése után azt mondta: nem tudja, hogy "a kolléga hülye, vagy instruálták" – írja tudósításában a hvg.hu.

Gyuri tart attól, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választást, mert akkor ki fognak derülni a dolgai

– ezt mondta egy korábbi, a bíróság által csütörtökön ismertetett vallomásában a Schadl-Völner korrupciós botrány ötödrendű vádlottja, A. Tamás.

A. Tamás ügyvédjelölt, de van agrármérnöki végzettsége is, ő a Schadl-körrel a harmadrendű vádlott R. Róberten keresztül került kapcsolatba. A hatóságok rá 2021-ben, Párizsból való hazatérése után csaptak le, nem sokkal azután, hogy leszállt vele a Ferihegyen a repülőgép. A. Tamás azt mondta, Schadl annyira tartott a lebukástól, hogy nemzetbiztonsági, politikai és bírósági vonalon is azon dolgozott, hogy elkerülje azt. Állítása szerint két végrehajtót is próbált akadályozni, hogy azok ne tudjanak rá terhelő adatokat kiszivárogtatni.

Ő beszélt arról is, hogy Schadl György pénzt adhatott át Völner Pálnak, az Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkárának. Vallott arról is, hogy Schadlnek a végrehajtók havonta fizetnek praxisukért, korábbi, a bíróság által most ismertetett kihallgatási jegyzőkönyvek szerint A. úgy tudta, Schadl ezzel havi 300 milliót keresett. Schadl ezt tagadta A. vallomásának ismertetése után: azt mondta, sajnálja, de sem legálisan, sem illegálisan nem keresett soha havonta 300 milliót.

 (Kiemelt kép: 168.hu montázs. Forrás: Miskolci Egyetem, MTI)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.