Vádat emeltek a somogyi drogbárónő és társai ellen

Kiterjedt vevőkörrel rendelkeztek.

2021. december 30., 08:13

Szerző:

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat egy nő és három férfi ellen a Marcali Járási Ügyészség. A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleményében azt írta: egy budapesti férfi kábítószereket adott el a marcali nőnek, aki azokat több városban is értékesítette, a másik két férfi pedig segítséget nyújtott ehhez.

 A vádirat szerint a budapesti vádlott 2020 nyarától 2021 februárjában történő letartóztatásukig a marcali nőnek rendszeresen marihuánát, amfetaminport és extasytablettákat adott el. Az "üzletkötések" több városban, így Keszthelyen, Siófokon, Fonyódon, illetve Budapesten történtek.

 A nő - aki a szereket nemcsak a budapesti kapcsolatától, hanem segítője révén Kecskemétről is beszerezte - a megvásárolt illegális anyagokat részben elfogyasztotta, részben továbbértékesítette, mivel Marcaliban kiterjedt vevőköre volt.

A kábítószer-kereskedésben a nőnek a volt élettársa is segített; a férfi vevőt hajtott fel, az asszony kábítószerrel összefüggő tartozását utalta át, vagy amikor a nő nem volt otthon, átadta az érkező vásárlónak az előre kiporciózott anyagot.

A vádlottakkal szemben az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés esetén 5 évtől 7 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását indítványozta - áll a közleményben.

(Kiemelt kép: Police.hu) 

14:59

Lekéste meghallgatásra kitűzött időpontját egy 37 éves lajosmizsei férfi, mivel még a rendőrőrsre menet útközben fontos dolga akadt: ellopta egy idős asszony pénztárcáját. Szerencsére mire odaért, a károsult már megadta a rendőrségnek a személyleírását.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a rendőrt megszúró fiatalkorú fiú őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A nyomozó ügyészség – mivel fennáll vele szemben a szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye – indítványozta a fiú letartóztatását, amelyről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója szombaton dönt.

Nyomoz Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanújával amiatt a hangfelvétel miatt, amit a Metropol tett közzé szerdán. A felvételen a gyanú szerint az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor hallható, amint megnyugtat egy szülőt, hogy bár a gyerek a pontszáma alapján nem tudtott volna bekerülni, mégis felveszik, mert a szülő fizetett félmillió forintot.