Vádat emeltek a férfi ellen, aki bozótvágó késsel túszul ejtette gyermekét Soroksáron

Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy 42 éves egyiptomi állampolgárságú férfi ellen, aki 2022 augusztusában egy bozótvágó késsel fenyegetőzve bezárkózott volt élettársa soroksári házába nyolcéves közös gyermekükkel.

2023. március 20., 10:28

Szerző:

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a vádlott és volt élettársa kapcsolata 2020-ban szakadt meg, a férfi ezután el is költözött a nő házából. Közös gyermekük az édesanya gondozásában maradt, de rendszeresen tartotta a kapcsolatot az apával.

A vádlott nem tudta elfogadni, hogy a nő új párkapcsolatot létesített, és így egy férfi is együtt élhet a gyermekével. Ez rendszeres konfliktust okozott közte és volt élettársa között.

A férfi 2022 nyarán a XXIII. kerületi házhoz ment, tudva, hogy csak 8 éves gyermeke és annak nagyapja tartózkodik otthon. Egy ajándéknak álcázott csomagot akasztott a kerítés kapujára, hogy kicsalja őket. A nagyapa a kislánnyal együtt kiment a csomagért, ekkor a vádlott a kerítésen át beugrott az udvarra, majd a nagyapát ellökte, a gyermeket pedig felkapta és beszaladt vele a házba, a bejárati ajtót magukra zárta.

A férfinál volt egy ívelt pengéjű kés, a házban pedig magához vett egy – faaprításra tartott – bozótvágó kést is, majd megragadta a gyermeket.

Miközben a kislányt szorosan tartotta, azzal fenyegetőzött, hogy ha nem megy oda a volt élettársa, megöli a gyermeket, illetve megöl mindenkit, aki be akar menni a házba, és magával is végezni fog. A vádlott végigjárta a lakást úgy, hogy a gyermeket magával húzta, a kést pedig a nyaka közelében tartotta - ismertették a történteket.

A gyermeket végül a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége menekítette ki.

Az ügyészség a 42 éves férfit 18 év alatti személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésével és magánlaksértéssel vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz.

A vádlott jelenleg is letartóztatásban van – áll a közleményben.

(Kiemelt kép pillanatkép)