Törött üveggel, hatszor szúrta hátba a saját fiát egy ráckevei férfi

A börtönből szabadult bántalmazó rendszeresen megfélemlítette és bántalmazta a családot.

2023. július 27., 11:23

Szerző:

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki nevelőanyját fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy különböző kölcsönöket vegyen részére, valamint egy vita során olyan brutálisan bántalmazta saját fiát, hogy az életveszélyes állapotba került – olvasható az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint miután az elkövető 2021 nyarán korábbi erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott fegyházbüntetéséből szabadult, nevelőanyjához költözött egy Pest vármegyei településre.

Mivel jövedelemmel nem rendelkezett, ezért többször is pénzt kért a nőtől, illetve eladogatta annak elektromos eszközeit. Az idős asszony nem merte ezt szóvá tenni, mert félt attól, hogy a férfi agresszíven fog erre reagálni.

Miután az értékesebb ingóságokat a vádlott már eladta, és az asszony nyugdíja kettejük megélhetését nem fedezte, a férfi elhatározta, hogy kölcsön felvételére kényszeríti a sértettet.

Kiabálva, veréssel fenyegetve sikerül annyira megfélemlítenie, hogy a nő egy magánszemélytől, illetve egy pénzügyi szolgáltatótól 900.000 forint kölcsönt vett fel. Ebből az összegből 800.000 forintot át is adott az elkövetőnek.

A férfi folyamatosan nyomás alatt tartotta a sértettet, volt, hogy bántalmazta, és előfordult, hogy karján szúrta meg egy hámozó késsel annak érdekében, hogy neki pénzt szerezzen. Végül az idős asszony elmenekült otthonából testvéréhez.

A vádlottnak van egy tőle különélő nagykorú fia – a második cselekmény sértettje – akivel igényelte a rendszeres kapcsolattartást. A fiú ugyan gyerekkora óta félt az agresszív természetű apjától, mégis járt hozzá látogatóba, mert tartott attól, hogy ha megszakítja vele a kapcsolatot, akkor a családjára támad.

2021 szeptemberében a sértett fiú éppen látogatóban volt a vádlottnál, amikor összeszólalkoztak azon, hogy a férfi szerint a fiú keveset van vele. A fiú ekkor hazaindult, de az utcán a vádlott utolérte, pofon vágta és visszaparancsolta a házba. Pár óra múlva a sértett újra hazaindult, ekkor az ingatlan kapujáig jutott, ami zárva volt.

A vádlott ekkor is utánament, majd többször fejen és arcon ütötte, illetve egyszer mellkasán megrúgta. Ezután felvett az udvaron egy törött tükördarabot, és azzal hat ízben hátba szúrta a fiút, miközben az kiáltotta, hogy megöli.

A fiú segélykiáltását meghalló szomszéd értesítette a rendőröket, akik kiérkezése után szabadult csak a sértett az ingatlanról. A bántalmazás következtében közvetlen életveszélyes állapotba került.

A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.

(Kép forrása: police.hu)