Több mint 4 milliárdos sérelemdíjat követelnek a Hableány-tragédia károsultjai

Elkezdődött a hajózási társaságok ellen indított polgári per.

2022. január 21., 20:43

Szerző:

Megkezdődött a dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói által a balesetben részt vevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen indított polgári per pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A 78 felperes összesen több mint 4 milliárd forint sérelemdíjat vár a két hajózási társaságtól. A törvényszék által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint perfelvételi tárgyalással kezdődött meg a 2019. május 29-i dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói által indított polgári per.

A felperesek azt kérik a bíróságtól, hogy kötelezze a két hajózási társaságot a személyiségi jogaik megsértéséből fakadó – összesen több mint 4 milliárd forint – sérelemdíj megfizetésére.

A keresetet benyújtó túlélőknek és az áldozatok hozzátartozóinak az az álláspontja, hogy a baleset a két társaság által üzemeltetett „hajókkal, illetve azok irányításával kapcsolatos hajózási szabálytalanságok, mulasztások miatt következett be”. A közlemény szerint a hajózási társaságok képviselői vitatták a keresetlevél állításait.

Ismertették: a perben a bíróság összegezte a felek perfelvételi nyilatkozatait, amelyeket a tárgyaláson jelen lévők szóban kiegészíthettek. Továbbá a bíróság a tárgyaláson döntött a felek perfelvétel során előterjesztett kérelmeiről, majd tájékoztatást adott a feleket terhelő bizonyítási kötelezettségről. A perfelvételi tárgyalást – a két hajózási társaság kérelmére – március 25-re halasztotta a bíróság – olvasható a törvényszéki közleményben.

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak és azt maga alá gyűrte. A hajó elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast azóta is eltűntként tartanak nyilván. A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben 2020 márciusában előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról. Ebben az ügyben legutóbb tavaly decemberben tartottak tárgyalást, amelyen koreai túlélőket hallgattak meg távmeghallgatással. A következő tárgyalást március 31-én tartják.

A tragédiával kapcsolatban egy másik eljárás is indult: a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó, a Viking Idun ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt.

(Kiemelt képünk: Résztvevő a Magyar-Koreai Baráti Társaság megemlékezésén a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtt történt tragédiájának évfordulóján a Margit híd pesti hídfőjénél 2020. május 29-én. A sétahajó 2019. május 29-én este a Margit híd közelében merült el a vízben, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét dél-koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg. Fotó: MTI/Mónus Márton)