Beismerte tetteit és borított is a Magyar Nemzetnek a 2008-09-es romagyilkosságok fő elkövetője

Kiss Árpád a kormánypárti médiának megerősítette, négyőjüket ugyan a gyilkosságok elkövetéséért elítélték, két felbujtójuk és pénzelőjük azonban sohasem került bíróság elé, sőt, egyiküknek komoly politikai karrierje is lett a Jobbikban. Neveket csak a rendőrségnek mondott, a sajtónak nem.

2022. augusztus 31., 14:35

Szerző:

Hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek – azaz technikailag a Mediaworks Hírcentrum nevű központi, kormányzati sajtócégnek – Kiss Árpád, a 2008-09-es, brutális romagyilkosságok elősrendű elítéltje. Kisst testvérével, Kiss Istvánnal és két másik társával, Pető Zsolttal és Csontos Istvánnal együtt 2013-ban bűnösnek találták 6 roma származású személy, köztük több kiskorú előre eltervezett, brutális meggyilkolásában.

Emlékezetes, 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön és augusztus 3-án Kislétán támadtak Kissék romákra, puskával lőttek kifejezetten szegregátumokban házakra, áldozataik véletlenszerűen, bőrszínük alapján kiválasztott emberek voltak. Elsőfokon mindannyian életfogytiglant kaptak, van, aki már másodfokon is.

Kiss most végül elfogadta az interjúfelkérést, elismerte a gyilkosságokban való bűnösségét és többek között arról is beszélt a Magyar Nemzetnek,

a példátlan gyilkosságsorozat során még két bűntársuk és egy, az akkori, Gyurcsány-Bajnai-féle Közigazgatási és Rendészeti Minisztériumban dolgozó informátoruk is volt a gyilkosságok során.

„Egyikük a Jobbikban önkormányzati tisztségig jutott, tudomásom szerint őt tanúként hallgatták meg korábban az ügyben. Nála a felbujtás merülhetett fel és az anyagi szponzoráció. Tippadó szerepe is volt. Őt a bűntársaim évtizedek óta ismerik. A másikuk szintén anyagi támogatást nyújtott, és lőszereket szállított nekünk. Ő az egyik legfontosabb kapcsolata volt Petőnek” – fogalmazott Kiss, aki szerint a tervezésben részt vevő, befolyásosabb felbujtókkal a harmadrendű vádlott, Pető Zsolt tartotta a kapcsolatot.

„Négyünket felelősségre vontak, az előbb említett két személy viszont mindent megúszott. Ez számomra megdöbbentő!” 

– tette hozzá Kiss, de a két másik ember nevét a sajtónak nem árulta el, noha közölte, a rendőrnyomozókkal és a titkosszolgálati vizsgálatot végzőkkel már közölte a neveket.

Hozzátette, igazak „azok a pletykák, amik szerint a rendőrségért felelős minisztériumból az egyik el nem ítélt bűntárs testvérétől, aki ott dolgozott, a rasszista halálbrigád értékes információkat kapott, amely segítette gyilkosságaik megtervezését. Erről Kiss Árpád így számolt be:

„(...) kaptunk az említett bűntársunktól egy olyan tippet, hogy Tiszalök környékén mikor oldották fel a fokozott rendőri ellenőrzést. Nem nehéz kitalálni, hogy ez belső információ volt. Mindenesetre én soha nem találkoztam a testvérével. Akkor viszont többször is jelen voltam, amikor a két, a mai napig kint lévő tettestársunk lőszereket, illetve pénzt adott nekünk. Pontosan tudták, hogy miben segítenek minket.”

Hozzátette, a továbbra is névtelen, Kiss szerint felbujtó és szervező társaktól ők több millió forintot vettek át, és mivel egyikük egy fegyverkereskedésben dolgozott, ő szerzete be a gyilkos eszközöket is.

A Magyar Nemzet emlékeztetett, a Nemzeti Nyomozóiroda nemrég újraindította a vizsgálatokat a romagyilkosságok ügyében, most éppen a két felbujtóra fókuszálnak.

A romagyilkosságok, amelyek 12-13 éve történtek, az 1945 utáni Magyarországon elkövetett legsúlyosabb romaellenes, rasszista bűncselekménynek számítanak.

(Kiemelt kép: Egy férfi a 2008-2009-es romagyilkosságok áldozatainak képe mellett 2019-ben, a törökszentmiklósi megemlékezésen. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.