Késelés Mosonmagyaróváron: augusztus 10-én eltűnt lány késelte meg a családját

Egy 19 éves nő két családtagját és további két embert is megkéselt Mosonmagyaróváron – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombat este.

2024. augusztus 25., 08:02

Szerző:

Azt írták, a rendőrségre szombat délután érkezett bejelentés, hogy Mosonmagyaróváron két embert megszúrtak. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy nő két családtagját megkéselte, majd a városban további két embert is megsebesített. A sérülteket a mentők kórházba szállították.

A rendőrség ismertetése szerint a tettest a rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének bevonásával Mosonmagyaróváron egy dohányüzletben elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették.

Az elkövető ellen a rendőrség emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított - áll a közleményben.

Sajtóinformációk szerint a lány anyját és apját késelte meg, őket mentőhelikopterrel szállították kórházba, állapotuk kritikus.

A Kisalföld és a Blikk információi szerint arról a lányról van szó, aki augusztus 10-én tűnt el az otthonából és azóta nem adott életjelet magáról.

Meg akarta ölni osztálytársait a sajókazai általános iskolás

Ahogyan arról júniusban beszámoltunk, a saját tanára vette attól az általános iskolás gyerektől a kést, aki azt szerette volna, ha „sajókazaiak mind megfizetnének" – legalábbis erről írt a fiatalkorú a közösségi médiában közzétett bejegyzésében. A diák meg is üzente az osztályfőnökének: mindenkit meg akar ölni az osztályban.

Egyre több az erőszak az iskolákban, a diákok nem is titkolják: ölni szeretnének

Amint arról korábban a 168.hu is beszámolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé azt 17 éves kilencedikes fiút, aki székkel és ököllel esett a tanárnőjének. „Irritáló vagy és megöllek!” – mondta a 38 éves történelemtanárnőnek a diák, mielőtt  az általa használt széket, majd a feje felé emelve elindult vele a tanári asztal mellett álló áldozatához, és megütötte vele. A pedagógus védekezésül felemelte a kezét, így az ütés a karját találta el.

A diák ekkor a széket két kézzel fogva még többször lesújtott a nőre, akinek a fejét és a karját érték az ütések. A tanárnő kihátrált a tanteremből, azonban a fiú követte őt a folyosóra, és ököllel többször is arcon ütötte őt A tanárnő végül a tanári szobába menekült, ahová a fiatal már nem követte.

A pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett.

Az egész országot megdöbbentő bőnyi késelést szintén egy gyerek követte el, aki megszúrta az osztálytársát a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában. A késelő kislány nagyon labilis volt, állandóan halottakról, zombikról, halloweenről beszélt. Hónapok óta fenyegetőzött, de az iskolában nem vették komolyan. Minden sérelemért azt mondta, „meglakolsz”, „ezért egyszer megöllek”. A szívtájékon szúrt kislányt mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba, ahol elvégezték rajta az életmentő műtétet, a késelő gyereket előzetes letartóztatásba helyezték. A Győri Járásbíróság legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani.

(Fotó: Merész Márton)