Bőnyi késelés: nem engedik ki a gyanúsítottat az előzetes letartóztatásból
A Győri Járásbíróság legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani.
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani – ez áll a Győri Törvényszék határozatában.
A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően indokoltnak látta a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását.
Éprilis végén történt a Győrhöz közeli Bőny általános iskolájában, hogy az intzémény egyik 12 éves tanulója egy 25 centi pengehosszúságú konyhakéssel megsebesítette az egyik diáktársát. A sérültet életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállították a közeli győri kórházba. A késelő kislányról később kiderült, hogy halállistát vezetett.
A bíróság a most meghozott határozatát egyrészt azzal indokolta, hogy az eljárás során még további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges, így a gyanúsított részéről szabadlábon hagyása esetén felmerülhet a folyamatban lévő bizonyítási eljárás – tanúk esetleges befolyásolásával történő – megnehezítése. A gyanúsítottnál talált listára és a tervezésre figyelemmel továbbra is felhívta a bíróság a letartóztatás feltételei közül a bűnismétlés veszélyét.
A bőnyi késelő gyerek halállistát vezetett a társairól
„Előtte szétültették az osztályt, a szünetben kicsit vitatkoztunk ezen. Ő mögöttem ült, amikor ütést éreztem. Így jártál, mondta, és hangosan az arcomba nevetett. Ez nagyon fájt, nagyon bántott engem. Aztán bejött a terembe Zsófi. Megkértem, hogy szaladjon ki gyorsan. Aztán elsötétült minden. Elájultam ” – idézte fel a megkéselt kislány zokogva a történteket.
A késelő gyereket jó tanulónak és csendes gyereknek ismerték, az elkövető egyik osztálytársa azt mesélte a Népszavának, hogy a lányt egyébként kedvesnek, mosolygósnak ismerik, akinek több barátja is van. „Nem szokott veszekedni, vagyis én nem láttam. Úgy tudom, előző este nagyon összeveszett az apukája meg az anyukája, annyira, hogy elvileg bántotta is az anyukáját, biztos emiatt borulhatott ki” – mondta a fiú, akit láthatóan megviseltek a történtek.
Azért szúrt, mert irigy volt a társaira
A késelő kislány nagyon labilis volt, állandóan halottakról, zombikról, halloweenről beszélt. Hónapok óta fenyegetőzött, de a suliban nem vették komolyan. Minden sérelemért azt mondta, „meglakolsz”, „ezért egyszer megöllek”. Az apja alapvetően rendes ember, ám alkoholos állapotban gyakran „megvadul”. Előző este megint bántalmazta a gyerek anyját, aki elmenekült, ám ezúttal a kislányt nem vitte magával – tudta meg a Blikk.
A célpontja nem az volt, akit megszúrt, hanem egy másik kislány, akire a legjobban haragudott: irigy volt rá, mert neki rendes családja volt és ő is olyat akart magának.
Ám az a lány akkor szünetben éppen kiment az udvarra, ezért úszhatta meg a támadást. Az iskolában hetek óta érezni lehetett, hogy baj van a gyerekkel: fenyegetőzött, de a tanárok nem reagáltak rá megfelelően. A szúrásnál a gyerekek szerint a bent levő tanár pánikba esett, sikítozott, de szerencsére a többi diákot kiküldte. A késelő kislány annyit mondott, „végre megtettem”, utána teljesen lemerevedett, simán leültették egy sarokba, ahol gubbasztott. Az apja most teljesen magába zuhant – írja a lap.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotós: Shutterstock/Dan Henson)