Lavórt rántottak a rendőrökre egy túl jól sikerült szülinapon

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség soron kívül lefolytatta a hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt folytatott nyomozást, és vádat emelt két férfi és két nő ellen a Nyíregyházi Járásbíróságon.

2023. október 26., 20:59

Szerző:

A vádirat szerint 2023. augusztus 16-án, csendháborítás miatti bejelentésre jelentek meg a rendőrök egy szabolcsi településen, azonban a család a felszólításoknak nem tett eleget, így az újabb hangoskodásról szóló bejelentésre már megerősítő erővel érkezett a helyszínre a rendőrség – áll a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.

A születésnapját ünneplő férfi ekkor kiment a ház elé és ökölbe szorított kézzel kezdte sértegetni a rendőröket, egyiküket testközelből fenyegetve akarta megakadályozni a szabálysértés miatti intézkedést. Eközben a férfi bátyja is bekapcsolódott a trágárkodó szidalmazásba, majd egy járőrt nagy erővel meglökött, aki ennek következtében elvesztette az egyensúlyát.

Az intézkedésben résztvevő megerősített rendőri jelenlét ellenére a család több ittas állapotú tagja tovább folytatta az agresszív magatartást. A születésnapját ünneplő férfi élettársa azt közölte a rendőrökkel, ha nem lenne ott a gyermeke, akkor feldarabolná és megszurkálná őket, míg az idősebb férfi a vele szemben intézkedő rendőrt megrántotta és mellkason lökte, egy másik rendőrt pedig lefejelt. A fiatalabb férfi élettársa azért, hogy akadályozza párja megbilincselését, egy lavór vízzel leöntötte a rendőrt, majd a bilincselés közben a kezét ragadta meg, és azt kiabálta, hogy nem vihetik el a férfit.

Miközben újabb rendőri erők és egy mentőegység érkezett a helyszínre, megjelent a férfiak lánytestvére is, aki kezében egy gyermekkel az egyik rendőr irányába futott és megpróbálta arcon ütni, aki azonban sikeresen kitért a támadás elől.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság – az elkövetés óta kényszerintézkedés alatt álló – elkövetőket ítélje börtönbüntetésre és mellékbüntetésül közügyektől eltiltásra.

A videón a rendőrre támadó lánytestvér látható.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock/Daniel Tadevosyan)