Ölni próbált a rétes „tökéletes” receptje miatt

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki az italmérőben a rétes receptjén veszett össze ismerősével.

2023. április 3., 14:29

Szerző:

A vádirat szerint a 63 éves férfi tavaly nyáron egy olyan borozóban italozott Győrben, melynek törzsvendége volt. Itt veszett össze a késő délutáni órákban egy ismerősével a rétes tökéletes elkészítésének receptjén – számol be az esetről az ugyeszseg.hu.

A férfi a vitát követően felment a közeli lakásába egy 11 cm pengehosszúságú konyhakésért, majd azzal visszatérve a kocsmába megvágta a sértett nyakát, majd leült a borozó egyik székére.

A sértett nyakán ejtett 15-20 cm hosszúságú metszés elérte a légcsövet, megnyitotta a nyaki vénát. A sértettet a helyszínen az egyik vendég látta el, majd a súlyos vérveszteség miatti sokkos állapotban történő kórházba szállítását követően életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Az idejében érkező orvosi segítség nélkül a sértett a helyszínen életét vesztette volna.

Az elkövető a cselekményt súlyos fokú ittas állapotban követte el.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot. A büntetési tétel életfogytig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

Az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja az ügyben meghozni.

(Kiemelt kép: az elkövető által használt konyhakés. Fotó: ugyeszseg.hu)