Montenegróban csattant a bilincs egy magyar díler kezén

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 35 éves férfival szemben, aki kábítószerek nagybani kereskedelmével foglalkozott Budapesten és környékén, több társa közreműködésével; a férfit Montenegróban fogták el.

2023. augusztus 14., 11:25

Szerző:

A főügyészség azt közölte, hogy a nyomozók még 2021 januárjában egy budapesti mélygarázsban több mint 80 kilogramm marihuánát foglaltak le.

A férfi ekkor külföldre szökött, végül több hónapos bujkálást követően Montenegróban, nemzetközi elfogatóparancs alapján került kézre.

Az ügyben összesen 12 vádlott van – tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A főügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabását, pénzbüntetést és vagyonelkobzást indítványoz a vádiratban, egyikük esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt – áll a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Mihádák Zoltán)