Megszüntették a nyomozást a magyar teniszezők PCR-botrányában

A kamu oltásigazolásokat ipari szinten, hónapokon át hamisították a teniszszövetségben, a rendőrség mégsem talált bizonyítékot, és megszüntette a nyomozást.

2023. március 16., 12:00

Szerző:

Bő egy év telt el azóta, hogy hatalmas botrány pattant ki a Magyar Teniszszövetségnél: 2022 februárjában derült ki, hogy játékosok, edzők hónapokon keresztül hamis PCR-tesztekkel utaztak külföldi versenyekre. Ekkor találkozhattunk legutóbb Marosi Katalin nevével is, aki a válogatott koordinátoraként intézte az ügymenetet, majd lényegé­ben „elvitte a balhét”, írja a sportal.hu.

A további felelősöket ma sem ismerjük, és úgy néz ki, nem is fogjuk. A nyomozást néhány hete a rendőrségen is megszüntették ugyancsak bizonyítékok hiányában. 

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya feljelentés alapján hamis magánokirat felhasználása vétség és más bűncselekmény gyanúja miatt folytatott nyomozást. Az eljárás során gyanúsítotti kihallgatás nem történt, a nyomozást (...) – mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése – a nyomozóhatóság február 22-én megszüntette” – közölte a BRFK. 

Akiktől a botrány miatt megvált a szövetség, azok sem tűntek el a sportágból. 

(Fotó: MTI)