Megdöglötök! – ordította a maszkos férfi kezében láncfűrésszel, de nem egy rossz horrorban, hanem Magyarországon

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Tatabányai Járásbíróságon azzal a férfival szemben, aki láncfűrésszel fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. november 23., 11:19

Szerző:

Mintha Tobe Hooper legendás, 1974-es horrorjából, a Texasi láncfűrészes mészárlás egyik jelenete zajlott volna le egy Komárom-Esztergom vármegyei település mellett – hogy még több horroros utalás legyen a történetben: egy tó partján, mint a Péntek 13. című hasonlóan klasszikus, alacsony költségvetésű mészárlós filmben.

A vádirat szerint ugyanis június 4-én hajnalban arról érkezett bejelentés, hogy

egy Komárom-Esztergom vármegyei település melletti tónál egy – a fején maszkot viselő – férfi láncfűrésszel fenyegeti az ott tartózkodó horgászokat.

A helyszínre érkező rendőrök felszólítása ellenére a férfi nem tette le a láncfűrészt, hanem megindult a rendőrök felé, azt kiabálva, hogy „megdöglötök”, illetve „mindenkit megölök”, miközben megkísérelte a láncfűrészt beindítani. 

Amikor öt méterre megközelítette a rendőröket, elektromos kényszerítő eszközt alkalmaztak a férfivel szemben, aki leejtette a láncfűrészt és elesett, majd ismét felállt, és kiabálva az egyik rendőr irányába indult, miközben egy boxert vett elő.

Ekkor újra elektromos sokkolót alkalmaztak vele szemben – részletezték a közleményben. Hozzátették: a regionális nyomozó ügyészség az elkövetés másnapján gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, elrendelte az őrizetét. A jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben az ügyészség a bíróságra szerdán benyújtott vádiratában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. 

A törvény a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Jelenet Tobe Hooper 1974-es horrorklasszikusából a Texasi láncfűrészes mészárlásból. Fotó: Vortex / Collection ChristopheL / AFP)