Macskaalomba rejtették a kokaint

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy öt főből álló bűnbandával szemben.

2022. január 18., 08:13

Szerző:

A bűnbanda tagjai Hollandiából, egy ott élő társuk, valamint egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó sofőr közreműködésével több mint négy éven át kokaint, extasyt és speedet csempésztek Magyarországra, amit Orosházán, Szegeden és Budapesten terjesztettek – olvasható az Ügyészség közleményében. 

A vádirat szerint a Hollandiában élő, rendszeres kábítószer fogyasztó vádlott régóta baráti viszonyban volt azzal a szegedi férfival, akivel 2015 nyarán megállapodtak abban, hogy holland kapcsolatai révén kábítószert szerez be és juttat el Magyarországra. A kábítószer kereskedők ettől kezdve a minél nagyobb anyagi haszon érdekében szervezetten együttműködtek, egymás tevékenységét segítették, a megrendelés, a szállítás és az elosztás, értékesítés feladatait megosztották egymás között – áll a közleményben.

A közlemény szerint a kereskedő banda 2015 augusztusától 2018 nyaráig legalább 68 kg speedet, 68 ezer db extasy tablettát szerzett be, amit az üzletet finanszírozó szegedi tag maga értékesített tovább nagyobb tételben az orosházi és kiskunhalasi kereskedő társuknak. A kiskunhalasi elkövető kokainnal átitatott és macskaalomba rejtett szövetanyagból a hollandiai társ által beszerzett ún. „felütőanyag” segítségével 11 kg kokaint nyert ki, amit a banda Budapesten értékesített.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy közúti ellenőrzés során a fuvarozást végző tagnál kokaint, kannabiszt és amfetamint találtak. A lefoglalt porok és tabletták kábítószer tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának ötszöröse volt. Az ügyészség a bűnbanda tagjait kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és mind az ötükkel szemben fegyházbüntetés kiszabására, továbbá vagyonelkobzásra tett indítványt – írja az Ügyészség honlapja.

(Kiemelt képünk: Fotó: Magyarország Ügyészsége)

 

10:32

Egy 36 éves sárospataki férfi külföldi weboldalról rendelte az illegális tudatmódosítót, amit rokonán keresztül értékesített tovább. A KR NNI miskolci nyomozói és a Szabolcs megyei rendőrök mind a két férfit, valamint a velük kapcsolatban álló dílert is lekapcsolták. A felderítés olyan gyorsan zajlott, hogy az információszerzéstől számított egy hónapon belül már kattant is a bilincs a gyanúsítottak kezén.