Közbeszerzési kartellt tárt fel a GVH dunai hajóscégek között

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését – közölte a GVH csütörtökön.

2023. március 16., 11:53

Szerző:

A közlemény szerint minden résztvevő beismerte a jogsértést, ezt figyelembe véve a GVH enyhítette a kiszabott bírságot. A nemzeti versenyhatóság kiemelten figyel a közbeszerzési kartellekre, ezek ugyanis az egyik legsúlyosabb versenyellenes jogsértésnek számítanak – tették hozzá.

Ismertetésük szerint a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére a fővárosi közlekedési cég 2020 nyarán írt ki nyílt közbeszerzést, az eljárás során azonban észrevette, hogy egyes ajánlattevők nyilatkozatai szinte szóról szóra megegyeznek egymással. A BKV jelezte a gyanús esetet a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely rajtaütött a vállalkozásokon 2021 júliusában.

A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy négy cég – a Dunai Személyszállító Kft. és a Hajózni Jó Kft., illetve a Rubin Group Kft. és a Duna-Weser Kft. – (ketten-ketten azonos vállalkozáscsoportban) jogsértő együttműködést folytattak annak érdekében, hogy közülük kerüljön ki a tender nyertese. A vállalkozások az ajánlattétel előtt megosztották egymással árszintjeiket, a pályázati anyagaikat pedig ugyanazon személy – az egyik vállalkozás ügyvezetője – állította össze. Az összehangolt, versenykorlátozó magatartás a közbeszerzési eljárás során is fennmaradt köztük.

A GVH vizsgálata során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként beszolgáltatta a kartell bizonyítékait a versenyhatóság felé. Ennek – valamint a cégek egy részének a jövőbeli, hasonló jogsértések elkerülésére vállalt, úgynevezett megfelelési törekvéseinek – köszönhetően a GVH Versenytanácsa mintegy harmadával csökkentette a kartell érintett résztvevőinek bírságát.

A hatóság egyúttal tekintettel volt a kis- és középvállalatnak minősülő vállalkozások korlátozottabb pénzügyi teljesítőképességére is.

A GVH Versenytanácsa összesen 6,5 millió forintos bírságot szabott ki a Rubin Group Kft.-re és a Duna-Weser Kft.-re. A másik két, egyszemélyes céget – a Dunai Személyszállító Kft-t, illetve a Hajózni Jó Kft-t – közvetlenül a közbeszerzési tender kiírása előtt alapították ugyanazon a napon, beismerten a támogató ajánlatok beadására. Mindkét cég főtevékenysége belvízi személyszállítás, árbevétele nem volt, a cégjegyzésre ugyanaz a személy jogosult.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József)