Kíváncsi volt milyen egy halott koponyája, hát kapott egyet ajándékba kifőzve

Kiderült, hogy nem egy halottól származik az a koponya, amit a halottátvevő lopott a temetőből a virágárus nőnek ajándékba. A koponyát több halott csontjaiból összerakva, kifőzve kapta ajándékba. Már csak ki kellett volna lakkozni, hogy nézegethesse otthonában. Különös barátságukról vallottak a Fővárosi Törvényszéken. 

2023. november 9., 19:51

Szerző:

Bizarr barátságról szólt a tárgyalás csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, ahol emberi test tiltott felhasználása miatt kellett bíróság elé állnia egy idős férfinak. Hullák csontjait lopta el a temetőből, hogy a virágárus nőnek imponáljon, aki kíváncsi volt, milyen egy halott koponyája. Csak nézegetni akarta otthon. Hát kapott egyet kifőzve. 

A Kozma utcai Új köztemetőben halottátvevőként dolgozó 62 éves férfit a virágárusként dolgozó nőismerőse tavaly ősszel rávette arra, hogy a ravatalozóból szerezzen neki egy emberi koponyát. A vád szerint K. László a hozzátartozó nélküli, lejárt, megszűnt sírhelyekből kiemelt, közös sírba történő újratemetésre váró emberi csontok közül elvett egy agykoponyát és egy állkapocscsontot, amiket letisztogatott, összeillesztett, majd átadta a nőnek a virágüzletben. Sz. Laura egy ideig a lakásában tárolta a morbid ajándékokat, azonban mivel azt a gyermekére vigyázó ismerőse ijesztőnek tartotta, átadta egy 35 éves férfinak. Végül a rendőrség egy közúti ellenőrzés során megtalálta K. Ferenc kocsijának csomagtartójában a koponyát – írja a Blikk.

Csak imponálni akart a halottátvevő 

„A virágos Laurával barátkoztunk, elvont nő volt, szerette »ezeket« a dolgokat és a gyereke is ilyen beállítottságú volt. A dobozban lévő maradványok megsemmisítésre vártak, nem kellett velük elszámolnom, csonthulladék volt, nem lehetett kötni azokat senkihez. Üzemen kívüli hűtőben voltak, elkülönítve a tényleges elhunytaktól” – magyarázta a halottátvevő. Kiderült,

a kiválasztott csontok nem is egy halottól származtak.

„Emberi testről nem is beszélhetünk, csupán csontmaradványokról, amiről a szakértő megállapította, hogy húsz évnél régebbiek. A koponya egy 50 éves férfié, míg az állkapocs egy 30 évesé lehetett. Egy tűz utáni építkezés során találták meg az azonosítatlan csontokat, amiket a temetőben egy dobozban tároltak” – magyarázta a férfi védője, dr. Szelei István a tárgyaláson. 

Megszólalt a virágárus is 

„A halottaskocsikat látva kíváncsi lettem, milyen egy koponya, egyik este pedig úgy állított be, hogy hozott magával egy exhumáltat. A kocsija csomagtartójában volt, én pedig beleraktam egy szatyorba, majd hazavittem. A agykoponya és az állkapocscsont külön voltak, de egyben hozta nekem. Mondta, hogy ő illesztette össze, és le is mosta. Egy ismerősöm látta és mondta, hogy ne vigyem be a lakásba, mert előjöhet a szelleme. Ezért odaraktam a kuka mellé, ahonnan egy másik ismerősöm végül elvitte” – kezdte a meghökkentő történet mesélését a tárgyalóteremben a nő.

„László azt mondta, a koponya ki van főzve, csak ki kell lakkozni. Cserébe nem kért semmit” – mondta még a rendőröknek Laura, a férfi viszont most cáfolta, hogy ezt mondta volna neki. Habár a 62 éves halottátvevőt azonnal kirúgták, a nőt semmiféle munkahelyi szankció nem érte, így máig ott dolgozhat. 

Ahogy arról írtunk, a Fővárosi Törvényszék kétrendbeli emberi test tiltott felhasználása miatt 412 ezer 500 forint pénzbüntetésre ítélte az elsőrendű vádlottat. Az elsőfokú döntés nem jogerős, miután a vádlott és védője fellebbezett a pénzbüntetéssel kapcsolatban. A másik két vádlott ügyében már korábban pénzbüntetéssel lezárult az eljárás.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)