Hét hevesi ember ellen vádat emeltek drogkereskedelem miatt

Hét emberrel, köztük egy fiatalkorúval szemben emelt vádat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt a Heves Vármegyei Főügyészség.

2023. július 26., 13:47

Szerző:

Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a kábítószer-kereskedelmet irányító házaspár 2020-ban, egészen 2021 májusi őrizetbe vételükig többek közreműködésével etil-hexedron tartalmú szert árult hevesi házukban, valamint Erdőtelken.

A szer 2021 előtt új pszichoaktív anyagnak, később kábítószernek minősült. Vásárlóik között akadt olyan fiatal, aki még nem töltötte be a 18. életévét. A drogot jellemzően a férj vette meg a városban és a szomszéd vármegyében. A szert a házaspár előbb otthonukban kiadagolta, majd folyamatosan értékesítette.

Ebben segítségükre volt további három vádlott, akik távollétükben helyettesítették őket, illetve állandóan figyelték a ház környékét, hogy elejét vegyék az esetleges lebukásnak.

A szóvivő jelezte: a főügyészség bűnszövetségben, részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a bűnszövetség tagjait.    

A vádhatóság – bűnösségük beismerése esetén – a házastársakkal szemben 10-10 év fegyházbüntetés, míg a többiekkel szemben 1-5 év szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól – tette hozzá Konkoly Thege László.

(Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: police.hu)