Hat éven át, álkönyvelővel csapta be az egész társasházat egy debreceni férfi

Több, mint három millió forintot lopott el a társasház házipénztárból. 

2021. augusztus 2., 12:36

Szerző:

Egy debreceni férfi hat éven keresztül látta el a közös képviselői feladatit egy társasházban. Főbb feladatai közé tartozott a ház bankszámlájának a kezelése és a közösség vagyonával való elszámolás. 

2016 elején a lakók kérték a közös képviselőt, hogy adjon tájékoztatást a társasház pénzügyi helyzetéről. Erre ő egy hamis dokumentumot mutatott be, amit egy álkönyvvizsgáló cég könyvelője készített. A papírokon valótlan állítások voltak, miszerint a társasház pénzkezelése és elszámolása megfelel a jogszabályoknak és több, mint három millió megtakarításuk van. Az egyik lakónak feltűnt, hogy valami nem stimmel, ezért a saját könyvelőjéhez fordult, aki, megállapította, hogy félrevezető számítások szerepelnek az iratokon. A lakóház közössége úgy döntött, hogy nem tesznek feljelentést a közös képviselővel szemben, hanem újat választanak. A férfi 30 nap elteltével sem kereste fel az új közös képviselőt a társasház működésével kapcsolatos dokumentumokkal valamint, a házipénztárban jelenlévő 3 millió forinttal, hanem ellopta. Az új közös képviselő feljelentést tett. 

A Debreceni Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás és hamis okiratokkal való visszaélés miatt emelt vádat, továbbá kérvényezték a férfi felfüggesztett börtönbüntetését.

(Kiemelt képünk illusztráció: Mobilátjátszó antennák egy társasház tetején Debrecenben 2018. november 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt)



Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.