Nem élte túl a férfi a zuhanást a Mammut üzletközpontban

Szerdán délelőtt történt a tragikus eset, az áldozat nem élte túl a négyemeletnyi zuhanást.

2023. május 31., 16:43

Szerző:

A történtekről egy idős asszony értesítette fél 11 körül a Blikk szerkesztőségét. Mint elmondta, az üzletközpont harmadik emeletén tartózkodott, amikor azt látta, hogy egy emelettel feljebb átzuhan egy férfi a korláton.

Elmondta, hogy azonnal megindult a rendőrségi helyszínelés, a földszinten felállították a vizsgálódást biztosító sátrat is a holttest fölött. Tíz perc elteltével lezárták az épületet, a látogatókat az épület elhagyására kérték.

„Megrázó volt ennyit is észlelni az esetből. Nagyon megijedtem. Az idős néni azt mondta a rendőröknek, azt látta, hogy a férfi ugrik, majd egy óriási csattanást hallott” – nyilatkozta a szemtanú.

A portál megkeresésére a rendőrség megerősítette a tragikus történteket. „Az esettel kapcsolatosan idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel" – írta a Blikk megkeresésére a BRFK.

Amennyiben ön is úgy érzi, hogy krízishelyzetben van, illetve segítségre van szüksége, kérjen segítséget, hívja a 116-123-as vagy a 06 80 820 111-es ingyenes telefonszámot, illetve kattintson ide további elérhetőségekért!

(Kiemelt kép. a Mammut II. üzletház épülete a főváros II. kerületében a Széna téren 202. augusztus 11-én. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.