Különös kegyetlenséggel, csoportosan ölték meg a házigazdát szilveszterkor

Csoportosan raboltak ki és különös kegyetlenséggel öltek meg egy férfit Dunavarsányban. 

2023. április 28., 18:34

Szerző:

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádlottjait ítélték el pénteken, közölte a Budapest Környéki Törvényszék.  2019 szilveszterének éjszakája torkollott tragédiába. A vádlottak csoportosan bántalmazták és kirabolták a sértettet, majd különös kegyetlenséggel megölték.    

Az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott 2019 decemberének végén Dunavarsányba utazott, hogy hosszabb időt töltsön egyikük apjánál. Szilveszterkor csatlakozott hozzájuk az ötödrendű, fiatalkorú vádlott is, az este folyamán mindannyian fogyasztottak alkoholt.  A terheltek összevesztek az apával, ezért távozniuk kellett a házból. Ekkor a fiatalkorú vádlott azt javasolta, hogy menjenek egyik ismerőse, a későbbi sértett házához, és  – akár bűncselekmény útján – szerezzenek pénzt.

A vádlottak beszélgettek és italoztak a házigazdával, később azonban vele is összevesztek, ezért onnan is távozniuk kellett. Ekkor elhatározták, hogy visszatérnek, megölik a házigazdát, elveszik a pénzét, majd külföldre utaznak. Vissza is mentek, egyikük megütötte a sértettet, aki elesett, a fejét egy virágtartóba ütötte és elájult. Az összes vádlott értékek után kutatott a házban. Amikor a sértett magához tért, egyikük késsel az arcát és a csípőjét is megsebesítette. A vádlottak kisebb megszakításokkal bántalmazni kezdték a magatehetetlen férfit, miközben azt követelték tőle, hogy árulja el, hol a pénze. Ketten egy több mint 50 kilogrammos étkezőasztalt borítottak a sértettre, aki később meghalt. A vádlottak értéktárgyakkal távoztak a házból, véres ruháikat pedig elégették.

A sértett holttestét 2020. január 4-én találták meg. A törvényszék a vádirat legfontosabb pontjaival egyetértve az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett emberölésben, míg a negyedrendűt társtettesként elkövetett rablásban mondta ki bűnösnek. Ezért őket 20, 16 és 18 év fegyház –, valamint 5 év börtönbüntetésre ítélte. Három vádlott esetében az ítélet nem jogerős, a harmadrendű vádlott és védője azonban tudomásul vette a bíróság döntését. Az ötödrendű vádlottat a törvényszék március végén felmentette a társtettesként elkövetett emberölés miatt emelt vád alól.

(Kiemelt képünkön: A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, Budapest Fegyház és Börtön épületei a főváros X. kerületében, a Kozma utcában. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)