Súlyosbítanák az öt gyermekük életét pokollá változtató szülők ítéletét

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetése súlyosítását indítványozta annak az apának és anyának, akik éveken keresztül testileg és lelkileg is bántalmazták gyermekeiket, szexuálisan zaklatták őket.

2023. szeptember 14., 17:31

Szerző:

A tényállás szerint a házaspár 2019 augusztusában Szerbiából költözött Magyarországra. Házasságukból öt gyermek született, akiket fizikailag és érzelmileg elhanyagoltak.

A férfi 2018. évtől kezdődően többször rávette a feleségét, hogy kutyájukkal szexuális cselekményt végezzen, s ezekről felvételt is készített. A férfi 2020 májusáig több alkalommal 15 éves lányával szexuális kapcsolatot létesített. Előfordult, hogy erre a legkisebb gyermek, a 4 éves kislány jelenlétében került sor. 2020 tavaszán a férfi a másik, 16 éves lányát is megpróbálta szexuálisan molesztálni. A férfi 2020. év elején többször arra kényszerítette a 11 éves fiát, hogy az édesanyjával szexuális cselekményt végezzen. Az anya kezdetben tiltakozott, de végül mindenben közreműködött a férjével 

– áll a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

Az agresszív férfi a gyerekeit lelkileg is gyötörte, azzal fenyegette, hogy ha nem teszik meg amit mond, megveri, elzavarja otthonról őket. A nő tudott a férje viselkedéséről, de passzív maradt, nem fordult hatósághoz, nem védte meg a gyerekeit. A szülők magatartásának következtében a gyerekek érzelmileg, lelkileg súlyosan sérültek.

A Győri Törvényszék az apát 10 rendbeli bűncselekmény miatt 18 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, az anyát 6 rendbeli bűncselekmény miatt 9 év fegyházbüntetésre, 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Mindkettőjüket végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. Szülői felügyeleti jogukat három, még kiskorú gyermekük vonatkozásában megszüntette.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak büntetésének a súlyosítása, a férfi és a védője enyhítés, a nő és a védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan eltérő minősítés és enyhítés érdekében fellebbezett.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a szülők nem csak a jogi, hanem a legalapvetőbb erkölcsi kötelezettségüket szegték meg, pokollá téve gyermekeik életét. Mindezekre figyelemmel a büntetések súlyosítását tartja indokoltnak.

Az ügyben másodfokon a Győri Ítélőtábla fog dönteni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Isabella Quintana via Pixabay)