Emberölés miatt emeltek vádat egy újszülöttje halálát okozó nő ellen

Vádat emeltek egy nő ellen, aki miután egy tanyán megszülte gyermekét, kirakta a lomok közé, ahol egy macska megrágta az újszülöttet, mielőtt az meghalt – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

2023. április 4., 10:48

Szerző:

A vádirat szerint a nő egy tanyán élt családjával, 2021 novemberében észlelte, hogy várandós, de eltitkolta terhességét. A ház fürdőszobájában 2022. február 15-én éjjel megszülte gyermekét. Ezután a csecsemőt és a méhlepényt egy konyharuhába rejtette, majd kivitte a lomok tárolására használt nyitott, ajtóval el nem látott fészerbe, ahol a földre tette.

Ekkor a külső hőmérséklet 2,5 Celsius-fok volt, a gyermekhez a macska és a kertbe bejutó más állatok is hozzáférhettek – ismertette az ügyészség.

A nő magára hagyta a gyermeket, majd visszament a házba, ahol igyekezett eltüntetni a szülés nyomait. Időközben felébredt anyósa, aki a véres szennyeződéseket látva kérdőre vonta. A nő azt állította, hogy terhes volt, de elvetélt és a magzatot lehúzta a vécén. Anyósa ekkor mentőt hívott.

Miután a nőt elvitték a mentők, az anyósnak gyanús lett, hogy vérnyomok találhatók az udvaron is. Követte a nyomokat és így talált rá a fészerben az újszülöttre. A gyermekre ráborult egy lavór, továbbá a család macskája a jobb kezéről lerágta az ujjait és a jobb sarkát is megrágta.

Az asszony nyomban újra hívta a mentőket, akik azonban már nem tudták megmenteni az újszülött életét.

A csecsemő halálát az elhanyagolás, a magára hagyás és kihűlés okozta.

A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető nő ellen különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Gyulai Bence/168.hu)