Elkapták a 70 éves rablónyugdíjast a rendőrök

 Nem ez volt az első betörése.

2021. augusztus 20., 12:17

Szerző:

„Aktív nyugdíjasként” jellemezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt a 70 éves férfit, aki betört egy II. kerületi családi házba. Lopás miatt folytatnak eljárást ellene.

A 70 éves férfi augusztus 12-én hajnalban egy háromszintes ház erkélyajtaját megfúrta, majd ellopott egy pénztárcát 700 ezer forintnyi valutával, három bankkártyát, kulcscsomót és különféle okmányokat. A nyugdíjas elkövető ezt követően autójával megpróbált kereket oldani, de a BRFK Bevetési Osztályának munkatársai útközben megállították és elfogták. A kocsiban megtalálták a betörésből származó pénzt és az okmányokat.

A férfi lakásán később olyan elektronikai eszközöket, ruhákat, dísztárgyakat is lefoglaltak, amelyek származása még bizonytalan. H. Istvánt előállították, gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerte tettét. Kiderült, már korábban is követett el betöréseket.

(Kiemelt kép: Illusztráció Fotó: 168)