Elfogták a nyírségi Sikolyt

A nyíregyházi nyomozók elfogták a sikolymaszkos ékszerrablót. 

2023. október 24., 20:42

Szerző:

A 20 éves B. Alex szeptember 10-én este Nyíregyházán 22 óra körül az arcát egy „sikolymaszk” mögé rejtette, úgy tört be egy ékszerboltba. Betörte a kirakatüveget és az üzletbőlt öbbszázezer forint értékben lopott ékszereket. Szeptember 12-én éjfél körül egy másik belvárosi ékszerüzletbe próbált meg bejutni ugyancsak maszkban, de a duplaüvegen nem jutott át a Sikoly. Nem adta fel, és pár perccel később már egy másik ékszerház kirakatánál volt, ahol sikerrel járt. Bezúzta a kirakatüveget, bement és félmillió forintot meghaladó értékben lopott ékszereket – írja a police.hu

A nyíregyházi rendőrök nagy erőkkel nyomoztak, hogy az ismeretlen „sikolymaszkos” betörőt mielőbb azonosítsák és elfogják. A kiterjesztett helyszíni szemlék alatt értékes nyomokat rögzítettek, többek között egy bokor alatt megtalálták az elkövető védjegyévé vált maszkot, valamint egy franciakulcsot, amit az egyik ékszerbolthoz közeli szemetesbe dobott. A lefoglalt bűnjeltárgyakat igazságügyi genetikus szakértő vizsgálta, és az elkészült szakvélemény, valamint további bizonyítékok alapján a nyomozók azonosították az elkövetőt.

B. Alexet 2023. október 19-én nyíregyházi otthonában elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és többrendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták. A gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését. A rendőrség kezdeményezésére és az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.

A nyomozás adatai alapján felmerült, hogy a gyanúsított további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével is összefüggésbe hozható, amelyekre szintén kiterjed a büntetőeljárás.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Youtube)