Nem számíthatott a szülei segítségére az a kislány, akit éveken keresztül megerőszakolt a féltestvére

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetést kapott az a férfi aki éveken keresztül megerőszakolta féltestvérét. 

2023. október 6., 09:00

Szerző:

A Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a férfit 12. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak és 14. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés miatt ítélték el. A tájékoztatás szerint csütörtöki döntésével a táblabíróság – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – két évvel súlyosította az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát.

A férfit a bíróság végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2009 és 2012 között szexuálisan molesztálta óvodáskorú féltestvérét. Akkor még gyermekkorú volt, azaz nem büntethető a cselekményekért. Később, 2016-ban és 2017-ben már fiatalkorúként, akarata ellenére közösült a sértettel pannonhalmi házukban, miközben a családtagok aludtak. Egy évvel később a fiatal férfi a 13 éves kislányt ismét szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette. A gyermek a szüleire nem számíthatott, nem mondta el nekik a vele történteket, 2021 januárjáig nem mert segítséget kérni senkitől.

Van segítség! Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:  Isabella Quintana via Pixabay)